2010. január 31., vasárnap

2010. január 28., csütörtök

egy barát


Nem is tudom hol kezdjem. Magamban őrjöngök hogy mi lett vele. Régebben tök normális volt, mindig beszéltünk elég sokat találkoztunk, dumálgattunk, söröztünk, vagy esetleg lelkiztünk. Sokat volt szarul a barátja miatt, sokat veszekedtek, és én általában ott voltam, hogy megvigasztaljam. Most fordult a kocka, nekem lenne szükségem rá... De most meg annyira más lett. Az egy dolog hogy én hívom fel két hét után hogy mi van vele meg hasonlók. Neki én csak akkor jutok eszébe ha kell valamiben neki a segítségem. 10 percen keresztül úgy tesz a telefonban mintha tényleg érdekelné mi van velem, aztán végül kinyögi hogy kéne neki ebben-abban egy kis segítség. De az hogy a szülinapomon annyit odalökjön egy sms-ben hogy "bazdmeg boldog szülinapot" az már nehezére esik neki. Jó most nem azért, de 3 év barátság után szerintem elvárhatom, hogy felköszöntsön. Már mondtam neki egy párszor, hogy csak akkor jutok az eszébe amikor kell valami, amit én tudok megcsinálni, nem is tagadta(igazad van, ne haragudjak stb.). Összeköti a kellemest a hasznossal. Kíváncsi leszek holnap felfog-e hívni. Hatalmasat csalódtam benne, nagyon megváltozott, és rossz irányba viszi az gyökér...
Később remélem majd rájön, hogy nekem volt igazam.

2010. január 27., szerda

Egy gésa emlékiratai

2010. január 26., kedd

family guy



Hatalmas ez a rész :D

timetravelers wife


Időutazó felesége.. Henry aki akarata ellenére időutazik, nem tudja hogy hova és mikor, meztelenül. 30 éves korában találkozik (vissza a múltba) egy Clare nevű kislánnyal aki akkor 6 éves, onnantól kezdve folytonosan látogatja őt egészen 18 éves koráig. Clare pár év múlva egy könyvtárban találkozik vele, de Henry erre nem emlékszik mert akkor még csak huszonéves tehát elméletileg még nem találkozott vele...
Na mindegy ez így elég zavaros de én értem. A vége nem heppiend. A könyv nagyon tetszett.
A film eleje az nekem nagyon lassú volt, nehezen indultak be a dolgok, nem volt közben egy olyan dolog sem ami úgy igazából megfogott volna. A végét szerintem nagyon eltalálták, az nálam elfeledtette azt hogy mennyire unalmas volt amúgy. 10/8 a film.
Minden embernek, születésétől kezdve ugyanakkora méretű a szemgolyója? Vagy az is megnő?

sweet seventeen

Múlthéten elkezdtük szervezni a szülinapomat. Szombatra nagy hepajt akartunk összehozni. Én kis naiv eleinte azt hittem hogy komoly beleszólásom van abba, hogy hol legyen a parti. Később kiderült (dijja nem tud hazudni),hogy nem green cornerben leszünk hanem a Közgázba megyünk, és akiről én úgy tudtam, hogy nem jön, arról kiderült hogy mégis... 'MEGLEPI' :D -.-'.
Na mindegy a szervezést hagyjuk inkább a buli. Végállomáson találkoztunk elmentünk tecsóba vettünk egy kis piát, aztán elsétáltunk Denyhez. Iszogattunk, röhögcséltünk, képeket csináltunk, sőt még a kuka is majdnem kigyulladt.Olyan fél 12 körül elindultunk taxival az Astoriához, de végül csak a Hungáriáig mentünk. Felszálltunk a buszra körbekérdeztünk mindenkit hogy ez egyáltalán megy e Astoriához, egy csajjal még össze is spanoltunk, mellesleg úgy nézett ki mint egy hernyós. Megérkeztünk Astoriához, felvettük Szilvit. Na itt jönnek az összefolyások. Hogy mi hogy jutottunk el Astoriától végül a Közgázba? Hát ez egy nagyon jó kérdés. Azt tudom hogy útközbe THIS IS SPARTA-t ordibáltunk, de mondjuk ezt is csak Diókától tudtam meg. :D Aztán ott voltunk Közgázba, táncoltunk, Barbi smárolt egy faszival akinek leszedtem a fejéről a sapkáját és Mercivel összetapostuk, mondjuk ennek nem tudom mi értelme volt. :D:D Később még csocsóztunk aztán elindultunk hazafele taxival. UPKPig el is jutottunk mert gondoltuk hátha nyitva van Burger. Hát azt úgy buktuk. Sétálj le 3 buszmegállót aztán fuss hogy elérd a buszt. Kipipáááálva. Szállj le Sárfűnél és mássz el a Pólus mekihez hogy ne halj éhen. Pipaaa. Ja és nagyobb darab kutya hazáig követett minket. Sőt dijját meg is támadta aztán futottunk hazáig, nagyon para volt. Najó ez már csak kamu volt. :D De a kutya tényleg követett!
Balról jobbra: Dijja, én, Deny, Andrea, Barbi, Kati, Merci, Dóri
OTTVOLTAK!

2010. január 21., csütörtök

twilight dijja

MSNen beszéltem valakivel:

Noname: Na, holnap majd eszmecsere.
Noname: Szia
Mire dijja megszólal mögöttem:
Dijja: Eszmecsere... Carlisle tud róla?
Én: aztakuuuuuuuuurva....

Ez volt élete legszarabb poénja... :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D::D

2010. január 14., csütörtök

muhahaha

Angol hármas lett összesítve. Matek elég szarul sikerült szerintem. Iszonyat fáradt vagyok. Mára ennyi. Ja és a legfontosabb : VÉGEEEE!!!!

Most épp Időutazó feleségét olvasok :) egyenlőre tetszetős nagyon :))


2010. január 12., kedd

vizsga

Holnap angol szóbeli... bár az írásbeli 3as lett - ami 2/3 részét tölti ki a vizsgának- azért igyekszem majd jobban teljesíteni, és elkápráztatni a tanárokat az angoltudásommal. :) Még nem izgulok, az majd holnap 9től kezdődik :)

2010. január 10., vasárnap

hétvége

Holnap közgáz vizsga... ehh . egész délután tanultam remélem meglesz az eredménye.
Ja amugy senki ne nézze meg az excsajok szelleme című filmek mert egy nagy rakás szar. Próbálnak vicceskedni benne de nemjön össze. Másfél óra megin elszállt az életemből. :DD

majd még írok ha kedvem szottyan :o

2010. január 9., szombat

newmoon


Másodszorra is nagyon jó volt, és megérte a pénzét :))

2010. január 8., péntek

angry cow


Láttál már valaha dühös tehenet?Nem?Nem szép látvány... mondjuk egy tehén alapból nem. Annyira utálom hogy arra szó nincs basszus. :))

januári első

Hát akkor BÚÉK mindenkinek!! :)))
1* Kiolvastam az Eclipse-t. Nem tudom eldönteni hogy tetszett e vagy nem. Mármint abban az értelemben hogy végülis Edwardot választotta és nem Jacobot. Főleg azok után h bevallotta, végül is az 'olvasóknak' hogy Jacobba is szerelmes. Az hogy az újszülött vámpírokat Victoria hozta létre az szerintem eléggé kézenfekvő volt, mivel a 4. rész nem az ellenségekről szól szerintem hanem egyéni problémákról Bella életében. Nemtudom. De amúgy tetszett.
2* Holnap megyek megnézni Buzikámékkal Newmoon-t mivel most olvasta el a könyvet, na meg én csak 1x láttam még a filmet, így szívesen vállalkoztam rá:).
3* 2010 június 30. Twilight Saga - Eclipse filmpremier. imdb-n már van fenn egy kép akit érdekel nézzen utána. :D

Asszem ez a három gondolat kicsit alkonyattól tocsogott úgyhogy most valami mást ami történt velem.

4* Ma tesióra volt futottam és rosszul tettem le a lábam és utána nagyon fájt a bokám. De kb. 15 perc után el is múlt tehát semmi komolyabb. Viszont kora délután elkezdett fájni a térdem és most estére addig 'fajult' hogy a leülés és a lépcsőzés is gondot okoz. Najo ez most picit ugy hangzott mintha a teleshopban mesélne valaki a problémájáról és utána jön a csodacucc amitől minden fájdalmam megszűnik. :P
5*Szintén ma történt, hazajöttem ma suliból kb. fél 4re. Nagyon éhes voltam gondoltam egyet és megindultam a konyhába hogy csillapítsak éhségemen. Pirítóst ettem füstölt sajttal. Úgy döntöttem hogy bekapcsolom a TV-t hátha megy valami jó műsor a viván, így átkapcsoltam a 31-es csatornára. Hát kicsit meglepődtem mikor valami ismeretlen 'hitsmusicchannel' vagy valami hasonló jelent meg a viva helyén. Átkapcsoltam egyel feljebb(32-re ha nehéz a matek) az MTV-re de ottis valami retro számokat adtak a 90es évekből. Gondoltam megnézem hogy minden csatorna megvan-e és láttam h Comedycentral sincs. Hát akkor elkezdtem keresni mindegy... végső következtetésem az volt hogy a digi tv csatornái közt nincs se viva,mtv, vagy comedy central.
Hogy miért azt ITT megtalálod.