neked is! - vol. 2

Tudom tudom már megint. Folyamatban van a feldolgozás, de irtózatosan nehéz. Sírtam, idegeskedtem, nevettem rajta. Már minden részét megjártam ennek a hullámnak. Képes vagyok már úgy felfogni, mint egy néhol szép emléket, hiszen azért nagyon sok jó pillanatunk volt. Folyamatosan próbálom elterelni a gondolataimat, hogy ne ezen rágódjak, de persze nem egyszerű. Filmezek, olvasok, a héten még egy 40 perces sorozat részt is magyarra fordítottam sikeresen. A célt elértem vele, aznap teljes egészében csak a szövegek keringtek a fejemben, semmi más. Isteni volt. Másik része ennek a hívjuk "szenvedésnek", hogy nem találom önmagam. Egy ilyen hosszan tartó barátság, meg folyamatos együttlét után nagyon nehéz megtalálni a saját egyedülálló utamat. Persze vannak akik segítenek, akik végighallgatnak, de a fő részét ennek az egésznek, magamban kell lerendeznem. Milyen is akarok lenni, vagy milyen vagyok valójában. Hétfőn mikor szülinapom volt meg is kaptam, hogy több alteregóm is van. Aznap este ezzel a mondattal a fejemben, hajtottam álomra a szememet. És mellesleg tényleg nagy igazság van benne. Csak ő nem azt a részét látja ebben a több személyiségben mint én. Én látom azt a részemet, aki nagyon kedves, segítőkész és próbál jól cselekedni, és nem utoljára nagyon sokat tür. Van egy másik aki türelmetlen, könnyen kiborul, sokat sír, arrogáns és bunkó. Szintén egy másik énem aki nyugodt, jól érzi magát, és értékeli azt a sok mindent amit kapott, hogy egyáltalán a világon van, lát szagol, érez és mindene megvan. Csodálja azt hogy mi minden rejlik ebben az óriási világban, és hogy minden ember különbözik. Van egy akinek forr a vére, és jobbra balra menne folyamatosan. Társaságban érzi jól magát. De persze ezek mellett van olyan is, amelyik mindegyik énemben folyamatos tulajdonság. Ami nem változik, hogy társfüggő vagyok. Kell magam mellé egy ember akire mindig számíthatok, mindent elmondhatok neki, mindent tud rólam. Most éppen ez az aki kiesett mellőlem, vagy kirepült a fészekből, ahogy jól esik. Ezt a lyukat falazom most be, de ez nem egy két napos munka. Lenne aki mellettem van és segít helyrerázódni, de furdal a lelkiismeret, hogy nem érdemlem meg. Úgy érzem, nem érdemlem meg azt hogy felkaroljon és törődjön velem. Hogy én nem voltam ott neki amikor kellett volna. Nem érdekelt, mikor azt mondta hogy ne foglalkozzak vele, mert felesleges. Nem érzem magamat érdemesnek a barátságára, pedig szükségem van rá. És ahhoz, hogy ezt tisztázzam magamban, beszélnem kell vele. Akkor remélem felébreszt, hogy "Ne legyél hülye. Rám számíthatsz."

neked is!

Muszáj valahogyan kiadni magamból mert nem birom. Lehet nem lesz egy túl szinvonalas bejegyzés.

Egyszerűen csak kurva nehéz kimosni az agyamból azt az előző 3 évet. Egy fél órája késeket döfködök magamba, azt nézem vissza mit nem okoskodtunk egymásnak össze és vissza. Volt egy jópár olyan ahol hangosan felnevettem. Kicsit olyan hatást kelthet mintha egy volt pasiról van szó, de nem. Egy olyan barátról van inkább szó akivel sülve főve együtt jársz kelsz, minden lépésed mivoltját ismeri. Tudja mit miért mondasz, és nem tudsz neki hazudni, mert egyszerűen annyira ismer hogy rájön. Kurva nehéz elszakadni tőle, de nagyon igyekszem. Nem akarok leragadni nála, mert van ennél feljebb is. Ekkorát még szerintem nem csalódtam mint ma. Valami hangosan eltört bennem, de nem tudok sirni, csak szimplán fáj. Az meg a pláne, hogy nem veszi észre magát, hogy mi a faszt csinál. De erősebb vagyok!

Születésnapomra másképp

19 éves leszek én
nem meglepő e költemény
nesze
nekem.

Egy kis szöveg mellyel meglepem
egyre öregedő fejem
egye
fene.

Ünneplem a napot
mikor a világ kincset kapott
nagyon
nagyon.

Nagyképű nem vagyok
csak élek míg nem halok
igaz
de pimasz.

Iszom, de csak egy keveset
hogy elveszítsem fejemet
öröm
a söröm.

Egy évben egyszer van csak
a várva várt születésnap
Isten
éltessen!

Egy picsa naplója

Soha senki ne vegyen repedező hatású körömlakkot. Nem csak a hatás olyan, konkrétan az egész úgy ahogy van felpöndörödik és darabjaira hullik. 3 órán keresztül próbáltam értelmesen kikenni a karmaimat, de mikor negyedszerre is lepattogzott elszakadt a pohár. A legnagyobb gond az volt, hogy annyi ideig igyekeztem, elfogyott a körömlakklemosóm, a boltot pedig természetesen a záráskor értem el. Így hát isten áldja az éjjel-nappalikat amik mindig tárt karokkal és tele bukszával várnak. :)

csak mese

Mi lenne velünk, ha nem tudnánk hogy az összes állat, és majdnem minden tárgy tud beszélni. Az oroszlánok képesek békésen együtt élni és felnőni egy varacskos disznóval és egy szurikátával. Nem szükséges neki az élő hús, beéri egy hatalmas szikla alatt található ezerféle bogárral is. Már azt is tudjuk, hogy egy dalmata képes 100 + 1 kutya világra hozatalára is. Ezek a kutyák persze semmiféle feltűnés nélkül el tudnak tűnni. Az ember képes majmokkal beszélgetni, az sem jelent gondot, hogy az ő közegükben nőjön fel. Még a gorillák sem támadnak rá. A különböző játékfigurák mozognak beszélnek, és még ki tudja mi mást csinálnak, amíg nem vagy a szobában. Az biztos, hogy bármit megtennének azért, hogy ne dobd ki őket, vagy ne kerüljenek gyűjtők kezei közé. Egy lány, akit még nem nevezhetünk nőnek képes felfejlődni a férfiak fizikai szintjére, sőt egy egész dinasztiát is meg tud menteni. Igenis létezik a 3 kívánságot teljesítő jóakaró, van repülő szőnyeg, és csodák is. Az ember képes szörnnyé változni. Miniatűr tündérek is vannak, csak kisebbek a porszemeknél, ezért nem láthatjuk őket. Azt is megtanultuk, hogy egy nő képes több férfival (akár 7-tel!!) együtt élni, és hogy egy csók akár még a halottat is feltámasztja. Tudjuk, hogy nem szabad hazudnunk, mert az orrunk akár a háromszorosára is megnyúlhat. Egy öregember, csak úgy a semmiből, képes többszáz héliumos lufit szerezni, ami a kertes házát a földből is kitépi, ráadásul több napot utazni a felhők között.

Összességében, megtanultuk, hogy soha de soha nem szabad feladni, a végén úgyis minden jóra fordul. Vagy csak egy fokkal jobbra. Aki pedig nem tudja miről beszélek, az csak félember. :)

te hova mész tovább tanulni?

Talán ez az éppen aktuális legtöbbet hallott kérdés. A válaszom elég egyszerű. SEHOVA.
Soha nem voltak terveim a felsőoktatással kapcsolatban, de valahogy a középiskolás évek alatt azért egy picit beágyazódott a fejembe a gondolat. Nem volt semmilyen konkrét elképzelésem, hogy mit szeretnék csinálni. Persze kisebb tippek, ötletek voltak de valahogy mindről lemondtam. Egészen tavaly áprilisig tartott ez a kis elképzelés. Mivel Diáék kimentek, és csak pozitiv dolgokat meséltek az ottani emberekről, árakról, munkahelyekről és szokásokról, szoba került, és elgondolkoztam rajta hogy nekem is meg kéne próbálnom. Lehetőségnek az is felmerült, hogy továbbtanulás után mennék ki Angliába, szerencsét próbálni. Ennek a szines történetnek (a továbbtanulásos részének) idén januárban a kormány adott egy fejlövést. Kizárt dolog, hogy az itt tanult idő után, még legalább ugyanannyi időt dolgozzak. Ha fel is vennének államilag támogatottra, esélytelen hogy tudjam tartani az előírt átlagot (hála az ott tanító tanároknak), így simán át tennének a fizetős részre, ahonnan természetesen nincs visszaút. Ezek után ha fizetnem kellene, akkor félévenként legkevesebb 300 ezer forintot. Igen, tényleg jó lett volna, büszkévé tenni a szülőket, de ilyen körülmények között biztos nem tanulok tovább. Irány külföld...

107

BARÁTOK. Tudom már jópárszor vesézgettem a témát, de most mégis más, most nem a csalódottság vezérelt ahhoz hogy képernyőre vessem a gondolatomat. Mindig az bosszantott, hogy mennyire nem lehet számítani bizonyos emberekre, akiket túlságosan közel engedtem magamhoz. Mióta megfordult az agyam fogaskereke (ami köszönhető annak is hogy a körülöttem lévő emberek is megváltoztak), szerencsére ritkultak az ehhez hasonló gondjaim...
Ha valamit mondanom kéne, hogy mit tanultam iskolás éveim alatt, elsők között sorolnám, hogy hasonlatokkal sokkal jobban az ember tudtára lehet adni bizonyos dolgokat. Igen, ez még mindig a barátokhoz kapcsolódik. Zuhanyzás közben fogant meg a fejemben, hogy egy focicsapathoz tudnám leginkább hasonlítani a baráti kört. Van egy bizonyos keret, ami néha több néha pedig kevesebb, az emberek jönnek és mennek egyaránt. Persze mindig vannak akik kitartanak és hűek maradnak, de az ilyen nagyon ritka kincs. Akadnak olyanok, akik a kispadon töltött idő miatt, a feledés homályába merülnek, de egy szép napon még az ő fényük is felragyog.

Lykke Li - I Follow Rivers (The Magician Remix)

BÁR AZ ELŐZŐ SOROKHOZ ABSZOLÚT NEM KAPCSOLÓDIK, ez igazából a mai alkonyat maraton kezdésének a termése. De még mielőtt belekezdek, tisztázom, hogy semmiféle beteges függőséget nem érzek a vámpírok iránt. Csak egy szimpla felvetés...
Hogyha vámpír lennék, milyen különleges képességet szeretnék magamnak, melyik vonzana a legjobban, minek tudnám a legtöbb hasznát venni. Szóba jöhet a gondolatolvasás, a jövő meglátása, emberek feledésre bírása, vagy bármi ami lehetetlen a valóságban. Az halhatatlanságot, gyorsaságot és erőt, nem írom a lehetőségek listájára, azok természetesen adottak. Ha választhatnék melyik lenne a jobb. A gondolatolvasás sok helyzetben előnyös lehet, segíthet megérteni bizonyos dolgokat, vagy megismerni mások szemszögét. De ha a másik oldalról nézem akkor a helyzet barátságtalanabbá válna. Nem tudom, szeretnék-e mindig szembenézni a csúf igazsággal. Második opciónak ott van a jövő meglátása. Semmiképpen. Van ami pont attól lesz jó, hogy nem is számítasz rá. Mondjuk ezt is sokféle szemszögből lehet nézni. Abban teljesen biztos vagyok, hogy a pontos jövőt nem szeretném tudni. Hát ezeket végiggondolva a győztes a barátok feledésre bírása. Akadna bőven olyan történet az életemben, amit kitörölnék mások emlékezetéből. Kínos szituációk mindenkinél akadnak bőven. Persze ha tehetném mind kellene, a halhatatlanságról pedig szívesen lemondanék. Egyszer mindennek véget kell érnie.

blog akkor és most

Emlékszem mikor kisebb koromban körülbelül 8-9 évesen mérföldkőhöz jutott csöppnyi életem, és úgy határoztam hogy elkezdek blogolni. Persze az alapötlet nem a saját fejemben született meg, hanem a tipikus amerikai filmek által, amiket abban a korban bámultam. Mindig irigyeltem őket, hogy saját naplójuk van, mennyire izgalmas ahogy írnak a körülöttük lévő dolgokról. Most is átérzem azt amit akkor éreztem. A sokszínűségről (itt nem a napraforgó emberekre gondolok), a rengeteg élményről ami velük történt, a hatalmas problémáikról és a többiről. Felbátorodva tehát a "példát mutató" filmeken, én is belekezdtem egy saját kötet megformálásába. Viszonylag elég hamar rájöttem arra, hogy a saját problémáim és gondolataim, közel sem annyira izgalmasak mint ahogy azt előzőleg képzeltem. Pedig egy darabig tényleg szorgalmasan írtam minden nap, hogy mik történtek az iskolában, milyen zenét hallgattam éppen aznap, vagy hogy kit utáltam meg egy teljes órára. Évekkel később mikor a kezembe akadt, csak a fejemet fogtam. Nem tudtam eldönteni hogy sírjak inkább vagy nevessek. Érdekes, hogy most újra írok, bár nem a filmek indíttatásából, sokkal inkább saját célokból. Az is érdekes, hogy már nem papírra vetem a betüket, hanem a billentyűzetet nyomkodom... változnak az idők :)

a legjobb ötletek éjjel születnek

Gyötörtem magamat, vártam hogy kipattanjon az isteni szikra, legyen miről írnom, pedig nem szabadna. Szerintem az már alapból rossz hozzáállás ha valaki úgy ül le blogolni, hogy nincs konkrét elképzelése, csak hogy legyen valami amit letud pötyögni. Vártam és vártam, és tegnap este (ami tulajdonképpen ma hajnalban volt) elgondolkoztam egy érdekes dolgon. Kitérve, nem tudom hogy van ez másoknál, de a nagy gondolataim, elmélkedéseim az életről, valahogy mindig az esti alvás előtt találnak meg. Tehát a történet a megszokott, kikapcsolom a tévét, megkeresem a megfelelő pozíciót, megigazítom a párnácskámat, a takaró segítségével beállítom a megfelelő hőmérsékletet, aztán álomra csukom a szemeimet... Valójában egy sorozat által merült fel bennem. A feladat a következő : egy hét alatt, 10 embernek kell mondani hogy szeretlek. Ez lenne az eredeti teendő, na már most én ezt egy picit felturbóztam, vagyis inkább megnehezítettem. Csak olyan embernek mondhatod aki iránt őszintén így érzel. És most nem a felületesség a cél, hanem hogy tényleg elgondolkozz azon, hogy hány olyan embert tudsz fejben felsorakoztatni, akik kiérdemlik ezt a címet. Ezen gondolkoztam, de szerintem aki ezt elolvassa, annak is átfog futni a fején.
Egy más tészta. Úgy látszik manapság a saját magammal való áttörések elég aktuálisak... Egy elég rossz szokásomról remélhetőleg le tudom magamat szoktatni. Ösztönösen próbálok emberekben jó benyomást kelteni, vagy jobb benyomást kelteni, esetleg egy régi hibát elmosni. Kedvében járok, sok olyan dolgot teszek, amit nem kellett volna. Tegnap kicsit besokalltam a folytonos tűréstől, hogy mindent elnézek mindenkinek, de igazából csak a beszólogatásokat kapom. Nem fogok megváltozni mások kedvéért. Nyilván fogok alkalmazkodni, de nem olyan mértékben ahogy sokszor sikerült.

Ma is érdemes volt lefeküdni aludni, remélem holnap is az lesz :)

challenge accepted!

Visszaolvasgattam, egy-két bejegyzést erről a blogról, és 2 dologra jutottam.

1. Túl vagyok a 100. bejegyzésemen (!!)
2. Semmiféle egoizmus nem szól belőlem... De igenis fejlődtem ebben a "kis" időben.

Az év első hete lezajlott, pizzával, sorozattal, tanulással, pihenéssel tömve. Biztosra állíthatom, hogy túl vagyok az idei év eddigi legnagyobb pánikján. Próbálom magamnak szebbé tenni ezt az évet, bár nincs túl sok panaszkodni valóm (ha visszagondolok a tavalyira) a csalódásoktól eltekintve. Nagy céljaim vannak, mondjuk van pár amiről még én sem tudok.Ezek közül egyik az, hogy minél több mindent írjak le, abból ami történik, vagy abból ami kipattan az elmémből. Ezzel kapcsolatosan van még egy jóval nagyobb dolog is, ami egy esti csevejből indult ki, de azt egyenlőre nem írom le. Remélem nem egy halott ötlet. Sok mindent szeretnél megvalósítani, hogy jobb embernek érezzem magam. Mindenki valamilyen küldetéssel érkezik a világra, hogy valamit véghezvigyen/teljesítsen. Hiszem hogy nekem is van egy ilyen feladatom. Egy emberéletet már megmentettem.

A BOLYGÓ KAPITÁNYA voltam. Szevasztok! :)

egy sittes naplója

A mai napomat leginkább egy börtönbe zárt rabéhoz tudnám hasonlítani.

A sötét kis lyukban ülök, miközben újra és újra számolgatom a rácsokat az emeletes ágyon. A cellatársam felüléseket végez, patakokban folyik róla a verejték, ráadásul kezd bűzleni. Odasétálok a rácsokhoz, hogy megnézzem ki mivel üti el a végtelennek tűnő idejét. Vannak akik ujjukat húzzák végig a rácsokon, de olyanok is akadnak aki olvasnak. Az őrök szemlátomást munkájukat unva fel-alá járkálnak a szűk folyosókon. Hatalmas az öröm tehát, mikor kiengednek minket az udvarra "játszani". A szabadságérzetem bár nem az igazi (hogy is lehetne), de ilyenkor legalább picit közelebb vagyok hozzá. Csak egyszerűen jó érzés, mikor nem a közös lyukba zárt cellatársam csíkos rabruháját és savanyú képét kell bámulnom. Persze én sem vagyok túlságosan jókedvű, hiszen 3 és fél éve már hogy itt vagyok, azért tegyük hozzá, a tudat hogy már csak fél év van hátra felvillanyoz. Megbántam amit tettem, és sajnálom hogy miattam halt meg az a 3 ember...
De legalább mikor egy nap egyszer kiszabadulok a kalitkánkból és másokkal lehetek, olyan emberekkel, akik a szívemhez nőttek ( bármit is tettek) ez idő alatt... hát igen. Attól jobb lesz a napom.

végig mosolyogtam

KERESLEK!

"A lányoknak rá kéne jönniük:
Minket fiúkat nem zavar, ha más srácokkal
beszélgettek. Nem érdekel, hogy vannak fiú
barátaitok. De amikor mellettünk ültök, és
valami srác betoppan, és ti a nyakába ugrotok
anélkül, hogy bemutatnátok minket az igenis
zavar. Az sem segít hogyha beszéltek vele 10
percet anélkül a felismerés nélkül hogy mi
igenis ott vagyunk még.
Nem érdekel minket hogyha az a srác hív v ír
nektek, de hajnali kettőkor kicsit
aggodalmat kelt ez bennünk. Szerintem
semmi sem olyan fontos hogy hajnali 2kor kell
rá keríteni és nem várhat reggelig.
Ráadásul amikor azt mondjuk h szép,
lenyűgöző,csinos, aranyos és ámulatba ejtő
vagy akkor azt mi tényleg úgy is értjük.
És ne mondjátok nekünk hogy tévedünk. Mi
nem próbálunk meggyőzni titeket.
A legszexisebb dolog egy lányban a
magabiztosság. Igen idézhetsz engem. Ne
legyetek kiakadva azon hogy nyitva tartjuk
előttetek az ajtót, inkább élvezzétek az előnyét
annak milyen hangulatban vagyok. Hagyjátok
hogy fizessünk nektek valamit, ne érezzétek
magatokat zavarban mert mi ezt jó
szándékból csináljuk és elvárt. Mosolyogjatok
és mondjátok köszönöm. Pusziljatok meg
mikor senki sem figyel, de ha akkor pusziltok
meg mikor valaki láthat,akkor mi még jobban
le leszünk nyűgözve. Nekünk nem kell
puccosan felöltöznöd. Ha kijössz velünk nem
kell a legrövidebb szoknyád felvenned és nem
kell kilométeres sminket magadra raknod. Mi
saját magadért szeretünk téged, nem pedig
azért amilyen tudsz lenni. Őszintén szerintem
egy lány a pizsijében a legszebb, vagy
boxeremben és a pólómban, nem pedig
kicicomázva. Nem kell mindent véresen
komolyan venni amit mondunk, a szarkazmus
szép dolog, lássátok meg benne a szépséget.
Ne legyetek kiakadva mindenért. Ne
használjátok a magazinokat és a médiát, úgy
mintha a Bibliátok lenne. Ne mondjátok
előttünk milyen jó faszi Chris Brown, Brad Pitt
vagy Jesse McCartney, mert kicsit sem izgat
minket, amúgy is erre vannak a barátnőitek.
Bármi is történt a „jóképű” szóval, igazából
nagyon örülnék ha a hé bébi, szexiboy, kan
helyett a hé jóképű srác kifejezéssel
köszöntenétek. A másik oldalról nézve én se
így köszöntelek titeket. Lányok nem tudom
elégszer hangsúlyozni, ha van egy srác aki
nem bánik jól veletek, ne várjátok meg hogy
megváltozzon! Hadd sajnálkozzon majd a férfi
populáció söpredéke és keressetek valaki
olyant, aki úgy bánik veletek ahogy ti azt
szeretnétek és akkor is megmosolyogtat ha ti
a legszomorúbbak vagytok. Olyasvalakit aki
értékeli azt hogy milyen kedvetek van.
Olyasvalakit aki akkor is törődik veletek, ha
hibát követtek el.Olyasvalakit aki akkor is
szeret ha megbántjátok. Olyasvalakit aki
abbahagyja azt amit csinál hogy a szemetekbe
nézzen, és azt mondja szeretlek, és valójában
úgy gondolja. Adjatok a kedves srácoknak egy
esélyt! A fiúk kirakják ezeket ha beleegyeztek
és ti lányok is kirakhatjátok ha úgy
gondoljátok hogy aranyos. Az élet túl rövid
ahhoz hogy mindenen szomorkodjunk ami az
utunkba kerül, és szagoljunk bele a rozsába,
mert nem lesz rá még egy lehetőségünk, tehát
ne pocsékold az idődet, ragadd meg a
lehetőségeket, mert mindig van több rózsa
amiben illatozhatsz."

Tiszta lap, és a célvonal

Naív voltam. Lehet nem ez a legjobb kifejezés rá... 3 + fél év után jöttem rá kivel is van dolgom valójában. Pedig azelőtt sokan szembe állitottak a tényekkel amiken keresztül néztem. Nem bánom igazán ( csak picit) hogy most jöttem rá, hiszen azért voltak jó pillanataink. De én végeztem.

Az önmarcangolás után -ezzel a témával kapcsolatban ugrott be- mikor 4 éve nekiláttam a blogiráshoz sokat gondolkoztam hogy adjak-e állnevet a történetek hőseinek avagy sem. Hát ez itt ott mindenhol másképp alakult. Már ez is négy éve. A 15-ből hirtelen elértem a 19. célvonalához. Pár nap és betöltöm. Repül az idő.

És természetesen BUEK ;)