2012. január 18., szerda

te hova mész tovább tanulni?

Talán ez az éppen aktuális legtöbbet hallott kérdés. A válaszom elég egyszerű. SEHOVA.
Soha nem voltak terveim a felsőoktatással kapcsolatban, de valahogy a középiskolás évek alatt azért egy picit beágyazódott a fejembe a gondolat. Nem volt semmilyen konkrét elképzelésem, hogy mit szeretnék csinálni. Persze kisebb tippek, ötletek voltak de valahogy mindről lemondtam. Egészen tavaly áprilisig tartott ez a kis elképzelés. Mivel Diáék kimentek, és csak pozitiv dolgokat meséltek az ottani emberekről, árakról, munkahelyekről és szokásokról, szoba került, és elgondolkoztam rajta hogy nekem is meg kéne próbálnom. Lehetőségnek az is felmerült, hogy továbbtanulás után mennék ki Angliába, szerencsét próbálni. Ennek a szines történetnek (a továbbtanulásos részének) idén januárban a kormány adott egy fejlövést. Kizárt dolog, hogy az itt tanult idő után, még legalább ugyanannyi időt dolgozzak. Ha fel is vennének államilag támogatottra, esélytelen hogy tudjam tartani az előírt átlagot (hála az ott tanító tanároknak), így simán át tennének a fizetős részre, ahonnan természetesen nincs visszaút. Ezek után ha fizetnem kellene, akkor félévenként legkevesebb 300 ezer forintot. Igen, tényleg jó lett volna, büszkévé tenni a szülőket, de ilyen körülmények között biztos nem tanulok tovább. Irány külföld...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése