neked is! - vol. 2

Tudom tudom már megint. Folyamatban van a feldolgozás, de irtózatosan nehéz. Sírtam, idegeskedtem, nevettem rajta. Már minden részét megjártam ennek a hullámnak. Képes vagyok már úgy felfogni, mint egy néhol szép emléket, hiszen azért nagyon sok jó pillanatunk volt. Folyamatosan próbálom elterelni a gondolataimat, hogy ne ezen rágódjak, de persze nem egyszerű. Filmezek, olvasok, a héten még egy 40 perces sorozat részt is magyarra fordítottam sikeresen. A célt elértem vele, aznap teljes egészében csak a szövegek keringtek a fejemben, semmi más. Isteni volt. Másik része ennek a hívjuk "szenvedésnek", hogy nem találom önmagam. Egy ilyen hosszan tartó barátság, meg folyamatos együttlét után nagyon nehéz megtalálni a saját egyedülálló utamat. Persze vannak akik segítenek, akik végighallgatnak, de a fő részét ennek az egésznek, magamban kell lerendeznem. Milyen is akarok lenni, vagy milyen vagyok valójában. Hétfőn mikor szülinapom volt meg is kaptam, hogy több alteregóm is van. Aznap este ezzel a mondattal a fejemben, hajtottam álomra a szememet. És mellesleg tényleg nagy igazság van benne. Csak ő nem azt a részét látja ebben a több személyiségben mint én. Én látom azt a részemet, aki nagyon kedves, segítőkész és próbál jól cselekedni, és nem utoljára nagyon sokat tür. Van egy másik aki türelmetlen, könnyen kiborul, sokat sír, arrogáns és bunkó. Szintén egy másik énem aki nyugodt, jól érzi magát, és értékeli azt a sok mindent amit kapott, hogy egyáltalán a világon van, lát szagol, érez és mindene megvan. Csodálja azt hogy mi minden rejlik ebben az óriási világban, és hogy minden ember különbözik. Van egy akinek forr a vére, és jobbra balra menne folyamatosan. Társaságban érzi jól magát. De persze ezek mellett van olyan is, amelyik mindegyik énemben folyamatos tulajdonság. Ami nem változik, hogy társfüggő vagyok. Kell magam mellé egy ember akire mindig számíthatok, mindent elmondhatok neki, mindent tud rólam. Most éppen ez az aki kiesett mellőlem, vagy kirepült a fészekből, ahogy jól esik. Ezt a lyukat falazom most be, de ez nem egy két napos munka. Lenne aki mellettem van és segít helyrerázódni, de furdal a lelkiismeret, hogy nem érdemlem meg. Úgy érzem, nem érdemlem meg azt hogy felkaroljon és törődjön velem. Hogy én nem voltam ott neki amikor kellett volna. Nem érdekelt, mikor azt mondta hogy ne foglalkozzak vele, mert felesleges. Nem érzem magamat érdemesnek a barátságára, pedig szükségem van rá. És ahhoz, hogy ezt tisztázzam magamban, beszélnem kell vele. Akkor remélem felébreszt, hogy "Ne legyél hülye. Rám számíthatsz."