az utolsó from 2011 - 100. post

Valahol vidéken, csendben képzelem el a tökéletes szilveszter estét. Tóparti házban, kandalló mellett egy üveg pezsgővel... elég nyugdijasan hangzik de én nem szeretem ezt ünnepelni. Annak kéne örülnöm hogy megint eltelt egy év? Ráadásul még gőzöm sincs hogy hol leszek...mire ez a felhajtás?

ettől eltekintve... BUEK

"Nem tudhatod előre, hogy melyik lesz életed legfontosabb napja. Amiről azt hiszed, hogy fontos lesz, az úgysem olyan lesz, mint ahogyan azt elképzelted. Ez egy az átlagos napok közül. A legfontosabb nap is normálisan kezdődik. Azokat a napokat a végük teszi a legfontosabbá.
(...) A napot, amikor elkötelezed magad valami vagy valaki iránt. A napot, amikor összetört a szíved. A napot, amikor megismerted a nagy Őt. A napot, amikor rájöttél, hogy nincs elég idő, mert örökké akarsz élni. Ezek a legfontosabb napok, a tökéletes napok."

ők, ő, és én

Amikor teljesen egyedül érzed magad. Kilátástalanul.
Egyszerűen nem tudok megbízni senkiben igazán. Lehet velem/bennem van a hiba. Rengetegszer végighallgattam, hogy ne bízz meg senkiben csak a családodban. Ez lesz valószínűleg az egyik indoka ennek az egésznek. Teljesen senkiben, csak részben. Annyi soksok kétszínű műember, próbababa van a világban. Megszámolhatatlan. Nem tudom magamat jól érezni. Egy picit is úgy érzem hogy ismét a régi, megszólal a fejemben egy piros színű, intenzíven villódzó riasztó hangja, hogy állj! Ne engedd magadhoz közel, megint fájdalmat fog okozni, lezüllesz. Ne engedd magadhoz közel, úgyis lesz valami amin összevesztek, amiben természetesen megint te leszel a hunyó. Ne engedd magadhoz közel, mert minek? Soha nem számíthatsz rá úgy ahogy ő rád. Ez a nagy hiba. Benned megvan az, ami belőle hiányzik. Amikor szükséged lenne rá ( szándékosan hagyom ki hogy "leginkább") egyszerűen csak nincs ott. Nincs ott hogy megvigasztaljon, nincs ott hogy segítsen, nincs ott hogy akármi. És ez most főleg egy, de amúgy több emberről szól. Ezek a barátságok úgy érzem csak úgy vannak, értelmetlenül lógnak a levegőben, hogy néha legyen kihez szólnom nagy magányomban. A legnagyobb reményem az amit most 22.22kor kívántam ...

Azt most nem is kezdem el ecsetelni. Mekkora örömöt és egyensúlyt hozna az életembe. Legalábbis úgy gondolom ő lenne a másik oldalam. Ő lenne az aki elfeledteti velem azt a sok levegőben logó papucsállatkát. Erősen így érzem. Aztán az is lehet ez soha nem fog kiderülni, sőt inkább erre van nagy esély. Túlságosan kiszámíthatatlan. De hát, mint az tudjuk a remény hal meg utoljára ...

törlés... kész

Nincs kedvem visszagondolni, vagy leírni mi is történt velem ismét, mióta nem írtam. Csak annyit hogy szar ez így. A létező legnagyobb igazság a földön, AMI NEM LEHET A TIED MINDIG AZ KELL. Nem is sejti mekkora hatással van rám. Legalább tud a létezésemről, csak nem érdekli.

Mióta lecsengett a VampireDiaries Chicago-s epizódja, 20-30'as évek tüzében égek. Persze rajongásomnak nincs olyan óriási mérete, de azért mikor csendben ülök a gép előtt néha elsöprően átszalad a fejemen, minden mást kitörölve, és elkezdek keresgélni, nézelődni a témával kapcsolatban. Mennyire visszamennék, megnézni milyen is volt valójában, kíváncsi lennék az emberek viselkedésére. Arra nagyon :) Lehet tátva maradna a szám ...

Csak mert hasonló témájú könyvet olvasok :)

im back ...

Betegen, kifolyt szemekkel, zsebkendő után kutatva, erős torokfájdalmakkal ülök a gép előtt, amikor jön a bevillanó fény pici agyamba. Egy röpke 2-3 hónapos kihagyás után újra irok, mert a nagy semmittevés közben beugrott hogy derééégen jártam errefelé. Pötyögtetnivalóm lenne bőven, bár ennek óriás méretü gátat szab a lustaságom. A csavarok kattognak fejemben, mi az amit érdemes megemliteni két fulladás között. Úgy döntök végül, megpróbálok egy rögtönzött nyári összefoglalót tartani a nyilván mindenkit ( ebben benne van a média is) rendkivül foglalkoztató életemről.

Július 16. - Augusztus 31.

Július közepén éppen a nyári gyakorlatomat töltöttem a Blaha Lujza tér szivében. Visszatekintve, emlékszem mikor az első nap után leültem pont ugyanebbe a székbe, hogy leirjam fárasztó napom történetét. A kemény kéthetes robotolásban, az első héten a housekeepingen, a második héten pedig konyhai segédként ügyeskedtem. A munka második részét jobban szivleltem, de kizárolag azért, mert hamarabb végeztem. Mikor szóltak hogy mehetek a porszivóért (utána már csak felmosás aztán gohome), egyenlő volt egy felszabaditással. Persze soha nem felejtem el Anikót, aki tud olaszul, vagy Bertát,aki beszorult a liftbe. Az utolsó munkanapon, az esti iszogatással egybekötött névnapi ünneplést terveztük Mazsival.
Elérkezett az este, szakadó eső, hűvös szél. A csajokkal egy Dózsa György úti lépcsőházba ültünk be, ahol borozgattunk. Nagy volt a jókedv, vártuk a fiúkat, akik egy röpke 2-3 óra veszekedés után meg is érkeztek. És ezt a sztorit innentől nem mesélem tovább, mert ez azóta is fel tud b*szni.
Július vége Augusztus első pár napja számomra elég ködös. Vicces is belegondolva, hogy mit csináltam abban az 1 hétben, ami ennyire nem ragadt meg. És mivel megy el az időnk ... Jókérdés.
Augusztus első napjaiban szólt anyum hogy menjek el vele vásárolni Pólusba, szeretne venni egy-két dolgot tecsóban, vagy körülnézne. Nem is értettem, hogy mért hét közben szeretne menni, mindig hétvégén megyünk vadászni. Gondoltam most ez nem kifogás, elmegyek vele, lesz ami lesz. Emlékszem már a vásárlás végén voltunk, Ancika pedig mindenhova iszonyatosan lassan ment be, mondtam neki hogy vegyünk egy stanglit a tecsóban, ha már ilyen tempóval repesztünk. Következő pillanatban cseng a telefonja, a vonal másik végén apum volt ( ilyenkor mindig felcsillan a remény, hogy talán értünk jön és hazavisz *.*), már hazafelé tart, és ha végeztünk akkor jön értünk. Több se kellett süvitettünk ki az épületből, szálltunk be a hüvös autóba. Pár perccel később nyitom a bejárati ajtót, lerakom a cuccokat az előszobában, majd kimegyek a konyhába hogy igyak egy pohár teát. Itt már valami nem volt kóser, A konyhapulton egy cigi dekkje csücsült, a szürőnél felállitva. Nem emlékeztem, hogy igy hagytam volna cigit, de biztos csak elfelejtettem. Sétálok be Diáék szobájába, kinyitom az ajtót, közben valamit babrálok a kezemmel. Elindulok a radiátor felé, közben jobbra nézek, látom hogy ott ül a Dia, megyek tovább. SOKK. Teljes fagyás, visszafordulok, agyamnak kellett egy pár ezred másodperc mig felfogta, mit is lát. Még csak a radiátor előtt tornyosuló hatalmas börönd se tünt fel. Csak annyit tudtam mondani: "baszki!!!!! ez miez hogyez?!" ... majd örömkönnyektől ázott selymes arcom.

Mai nap ennyit tudtam kicsavarni magamból, igyekszem minnél előbb folytatni.

TO BE CONTINUED :)

zsáner

Ha valaki megkérdezi tőled, hogy mi jön be egy pasiba, akkor mit mondasz? Jellemzed hogy kedves, aranyos, ŐSZINTE, megértő aztán a külső tulajdonságok, tehát legyen szőke/barna/fekete/vörös, kékszemü, barna vagy csak szimplán igéző. Mikor régebben (igen, éééévekkel ezelőtt :D) engem kérdeztek, hogy mi a zsánerem, azt mondtam amit a legtöbb lány tanul, vagy összeszed innen-onnan : szőkehajú kékszemü, magas sportos. Igen mondhatni ez a legelterjedtebb azoknak a lányoknak a körében akiknek nincsenek különösebb igényeik.
Furcsa az saját magamon észrevenni hogy mennyire kialakult az izlésem. Voltak elvárásaim, persze most is vannak, de teljesen más dolgokkal kapcsolatos. Iszonyatosan fontos az mostmár, hogy legyen kisugárzása, legyen meg valami plusz benne ami miatt elkezd érdekelni. Ha már régebben is volt zsánerem, most is kell hogy legyen, de már nem a haj- és szemszin a döntő, hanem a borosta és a rövid haj. Ha emellett még kisugárzása is van akkor nincs miről vitatkozni...

Érdekes hogy se borostája nincs, sem kifejezett miliméteres hajszerkezete, mégis ...

első munkanap

Első munkanap a szakmai gyakorlaton, kánikula, nagy örömömre a szobákban időnként bekapcsolva hagyott klima, kócos haj, derék-hát- és izületi fájdalmak. Tömören.

Előzmények: Most hogy sikeresen lecsengett a a 11. osztály is, már-már látóhatárán a 12.-nek, a nyár egy kis időszakát a kötelező szakmai gyakorlat tölti ki. Ezt a budapesti Blaha Lujza téri Ibis Emke Hotelben töltöm, ahol felváltva dolgozom housekeeper/ éttermi segéd -ként.

Reggel 7 óra, telefoncsörgésre szaladok be a szobába, a reggeli szenvedős ébredésemet nem elemezném. Kis cimborám hivott, hogy pattanjak le, mert vár minket a csudijó munka. Komásan a buszon már nem volt olyan "csudijo", leszállás után begyüjtöttünk egy energiaitalt, a felpörgés reményében. Leültünk a szállodával szembeni kis buckákra, én elfogyasztottam házilag csomagolt szalámis-camambertes szendvicsemet, és megittam az üdcsit is. Minden erőnket összeszedve bevánszorogtunk a szállodában. Cimborám folyton erősitette bennem a reményt, hogy szerinte egészen biztosan össze leszünk osztva a munkában, de ez a kis magabiztosság egy pillanat alatt szertefoszlott, mikor az igazgató közölte a beosztást. Én kezdtem a housekeeping-el, volt egy pozitiv megérzésem, mondván hogy biztos nem lesz olyan k*rva szar. Hiába... A napirend nagyjából úgy zajlik, hogy 8kor kezdünk, előtte aki szeretne reggelizni, az megteheti, de nem kötelező, persze előtte már kis egyenruhánkba belebújtunk (fehér felső, fekete alsó, fekete cipő). Az első szobában akivel összeosztottak kedves "néni", egyszerüen nem tudtam eldönteni hogy milyen stilusban beszéljek vele, mi az elfogadott, Bertának hivják, hihetetlen gyorsasággal repesztett a folyosókon, felverte maga mögött a port. Nem, de valójában tényleg rettentő gyorsan dolgozott, képtelen voltam vele felvenni a lépést. Az első szobában tartott egy gyorstalpalót, hogy mit hogy végezzek el, mi a sorrend, a prospektusokat hogy állitsam be etc.. A második szobába mélyen megdöbbentem. Az ágynemü a földön, a szemét szanaszéjjel, cigicsikkek egy pohárban. Undorito. Első rossz élményem is innen származik (csak azért emlékszem ennyire a részletekre). Találtam egy tejes dobozt, még volt is benne, gondoltam nagy bátran hogy majd én kiöntöm, mivel ezt az utasitást kaptam minden szobában hagyott üveggel kapcsolatban. Kinyitni is kár volt. Senkinek nem kivánom, ezt az undoritó érzést, azt a szagot, az első napon majdnem telehánytam egy szobát. Nagyjábol ezek maradtak meg bennem, iszonyatosan kimerültem, fáradt vagyok. Kiporszivoztam 25 szobát és egy emeletet(előteret). Ebbe még nincs benne az ágyhúzás, a törölgetés. Holnap is vár a housekeeping, ugyan úgy 8 órára érkezek. Nap végén megkaptam a beosztásomat, amiből kiderül hogy pl. szerda, csütörtök a konyhán leszek, szóval 6-ra kell beérnem. Inkább az mint ez a mai nap. Meghaltam.

hogyvaneeeeez?!

Nincsen sirig tarto harag. Nem létezik, hogy két ember annyira ellentétben éljen (lehet egykor barátok is voltak ... ), hogy még életének utolsó óráit se tudná esetleges jobbátétellel, vagy megbocsátással megoldani. Nem lehetséges, hogy valakiben ekkora gonoszság lakjon. Azt sem hiszem el, hogy vannak rossz emberek. Biztos hogy nem rosszak, inkább valamilyen sérelem/trauma érte őket, és emiatt lelkileg leamortizálnak más embereket.Ez sokkal valószerübb.
Ellentétbe kerülök magammal, de tényleg érdemes megbocsájtani. Mondják, a legszebb dolog az életben a megbocsájtás. Mondják, aki egyszer megtette máskor is elköveti. A lényeg hogy tudd megalapozni a döntésed, és okosan cselekedni.

"NRSZ"

Imádod a marcipánt, most már a Katica csokit is, megőrülsz azért hogy ehess végre egy twinkiet. Minden nap tömöd magadba a mogyorókrémes szendvicseidet, vagy a sonkásat, amihez előveszed azt a kis szaros dobozt, egy komplett zöldséges megtalálható. Füstölsz a kis sárga Philip Morissoddal, miközben Dr. Peppert vagy valami gyömbért iszol. Odavagy Marylinért és Elvisért. Pisztáciás frappét iszol, RHCP-t hallgatsz, valahol a háttérben talán még a lehalkított tévében is fut a Zöld vagy a Kék. De az is lehet, hogy a Ponyvaregényt nézed. Közben azon jár a fejed, hogy Sarah Jessica Parker milyen k*rvajól fújja ki a füstöt a szájából. Utálod mikor valaki rád fújja a cigaretta füstöt, mert az annyira undorító. Nem szereted se a csokit (bár vannak kivételek), se a kakaót. A fogkrémtől is rosszul vagy, mert hányingered támad.
Bár ma összevesztünk, aztán ki tudja megint mikor fog béke honolni kicsiny kis falunkon, lehet hogy soha (bár a múltunkat ismerve ezt kétlem) én attól még szeretlek meg imádlak.

thats all.

fél lábbal a nyárban / vizsgaidősuck

Bár egyenlőre még vizsgaidősuck van, túl vagyok már a szakmai tárgyakon (büszke vagyok magamra), és a matek irásbelin, utóbbinak szerencsére vagy szerencsétlenségemre még nem tudom az eredményét. :) Jövőhét szerdán vár még rám 3 fantasztikus vizsga, Történelem, és a két magyar. Plusz extraként június 22.-én esélyem nyílt angol érettségi szóbeli vizsgára, azt hiszem kipróbálom milyen. :)

Teljes tiszta szivemből várom már, nagyon nagyon nagyon várom azt az időt, amikor őszintén énekelhetem ezt a kis dalt. Bárcsak már ott tartanánk... :)

mivaaaaaaaaaan?!?

Nem tudom mi történt, hogy én változtam meg túlságosan, vagy az emberekben van a hiba, de eszméletlen miket meg nem engednek maguknak. Egyre több kiakasztó dolgot veszek észre. Azon már nem is csodálkozom, hogy a kis taknyosok hogy tudnak felöltözni, hogy a fiúknak kilóg az egész alsógatyájuk, a baseball sapka éppenhogy rajta van a fejükön, de az első intenzivebb szél lefújja. Amin a leginkább megdöbbentem hogy lenéznek. Én nem érzem magamon hogy olyan iszonyat gázul néznék ki, próbálok normálisan öltözködni, és azért néznek le, mert nem otthon nem sminkelem magamat 2 órán keresztul, mikor mosolygok nem potyog rólam a vakolat, nincs kinnt mindig a hasam/hájam, nem hordok rajos csicsás cuccokat. Mennyire gáz vagyok. :(

nevess csak

Most este picit gondolkoztam mennyire fontos a nevetés. Legalábbis most úgy igazából rájöttem milyen fontos nálam. Sokszor eltakarja a belső érzelmeimet, hogy valójában hogyan is érzek, és még a legrosszabb pillanataimban is előtudják belőlem csalni azok az emberek, akik közel állnak hozzám. Mennyire jó az, amikor valakivel nem azért nevetsz, mert viccesnek találod ahogyan röhög, hanem úgy igazán tiszta szívből tudsz vele kacagni. Mert igen velem előfordul hogy inkább azon nevetek ahogy mások nevetnek. De amikor magadtól is tudsz jóízűen röhögni az isteni. Szintet léptem ez ügyben úgy érzem.

P.S. : Azt hiszem gyakrabban fogok járni Árkádba ... :)

ez lenne az áprilisom

Eléggé régen írtam ide utoljára, most úgy éreztem ideje hogy picit alkossak, van miről írni. Igazából az utóbbi egy hétben bőven volt min gondolkoznom. Történtek olyan dolgok, amik lehet hogy bár picit késve is, de felnyitották a szememet, és rájöttem mi az amiben biztos lehetek, és miben nem. Tényleg rengeteget gondolkoztam, és örülök, hogy elértem idáig. Kiben bízhatok meg, és ki az akire ne nagyon számítsak. Sajnálom hogy ezt az egészet most így sikerült lezárnom magamban. Majd remélem változnak a dolgok...


Azt hiszem ideje lenne hogy lelkileg felerősödjek. Mostanában abszolút nem vagyok csúcsformában, sőt úgy érzem inkább mélyponton tengődök. Valahol egyszer hallottam, ha jól emlékszem egy műsorvezető nyilatkozta, hogy miért kell mindig mosolyognia a képernyőn? Hát azért mert az emberek ezt szokták meg, ettől lesz jobb napjuk, hiszen mindenki szereti a vidám embereket. Manapság, vagy legalábbis sokszor érzem én is hasonlóan magamat, hogy csak azért mosolygok mert a környezetem "megköveteli". Hiába van az, hogy szomorú vagyok, vagy esetleg belül már teljesen elfáradtam, és elhervadtam, amikor a barátaimmal vagyok, ha eleinte nem is, de fokozatosan felvidulok, mert azt az arcomat mindenki jobban szereti.


A másik oka, amiért erősnek kell lennem, az a drága egyetlen tetvélkém :). Nagyon nagyon iszonyatosan rossz az hogy nem tudok beszaladni a szobájukba, hogy mutassak neki egy videót, vagy meséljek neki valami vicces sztorit, vagy csak úgy beszélgessek vele, mert éppen unatkozom. Nagyon rossz az, hogy akárhova nézek, vagy valamit meglátok, meghallok, egyből ő jut eszembe. Egy dalról, egy képről, vagy videóról. Hiányoznak a szar poénjai, az unalmas történetei, és az hogy nem csak a cséről tud beszélni ( és remélem majd ha olvasod, megérzed benne az iróniát! :) ) Ez az egész olyan, mintha kivágtak volna belőlem valamit. Nélküle nem vagyok teljes. Hiányzik Diókának a "partnere" is, sógorkám. Fura az, hogy amikor ezt az egészet irom a gépénél, A SIMI GÉPÉNÉL, nem ül itt mellettem senki, hogy néha oldalba bökjön, vagy hátrarántsa a székemet. Vagy az is, hogy ha kérdezek valamit, nem kell órákat várnom a válaszra. Persze most csak viccesen próbálom megfogalmazni az egészet, de mindezek mellett ***vára ki****ottul hiányoztok. Még friss ez az egész helyzet, de lassan majd csak megszokom. :) Vigyázzatok magatokra

spring

Tudom, sokakat meg fog hökkenteni a tény, de március van,tehát lassan, de biztosan jön a tavasz!! :)

relax, take it easy

Boldog leszek. Picit lenyugszom, mély levegőt veszek, és mosolyogni fogok mindenre, és mindenkire. Semmi rosszat nem fogok látni a világban, és a legapróbb dolgoknak is örülni fogok. Rossz érzések nem lesznek bennem. Meg emellett lehetne mondjuk picit melegebb. Mondjuk olyan kellemes 20 fokkal megbékélnék. Pulcsiidő. Amikor még nem döglesz meg a melegtől, de nem vacognak a fogaid. Olyankor imádok menni bárhova. Kiülnénk Margitszigetre, és csak néznénk ki a fejünkből. Nem kellenek gondok, stresszhelyzetek, csak egy kis nyugalom. És csönd. Talán a nyugtató zene is megfelel, de csak halkan. :)

Szeretném, ha meleg lenne, és egy viszonylag árnyékos helyen ülnék és szürcsölném a jegeskávét. Picit csoki szósz és vanília fagyi. Isteni már csak ha belegondolok az is. És már kell sokat várni...

"noise nightmare" goodbye...

West Balkán 01. 15. - Saját szemszög

14.-én pénteken, az iskolában mindenki erről beszélgetettt, hogy ki jön a várva-várt szombati Noise Night Life bulira. Lesz mindenféle zene, ki mit szeret, nagy választék. Tényleg akármerre fordultam, mindenhol ezt hallottam. Mi is a szűkebb csoport, akik mentünk, szervezgettük, hogy hánykor találkozzunk, és hol. Másnap szorgosan készülödtem, hogy időben kiérjek a megbeszélt találkozóhelyre. Ez a 173 végállomás Újpalotai megállóját jelentette. Mikor a kis csapat minden tagja megérkezett, nekivágtunk a Pólusnak, hogy mindent bulizáshoz szükséges kelléket megvegyünk. Mikor ez megtörtént, visszamentünk a végállomásra, ahol még egy jó 10-15 percet kellet várnunk, mire a lassú 173-as beállt az indulópozíciójába. Iszogattunk, röhögcséltünk, nagyon jól éreztük magunkat, és hangsúlyoztuk többször is, hogy ÚÚÚRISTEN DE JÓ BULI LESZ EZ! Még pár ismerőssel találkoztunk a Nyugati térnél, a Westend felső bejárata előtt. Amikor már tényleg mindenki megérkezett, és megvolt, ez olyan 9- negyed 10 magasságában lehetett, elindultunk a West Balkán felé. Az átjáróból felmentünk a lépcsőkön a zöldségesek felé. Felértünk a lépcsőn, és én szerintem még soha nem láttam ekkora tömeget egy helyen. Körülbelül egy 200 méteres sor állt, de lehet hogy több volt. Pár ismerőssel találkoztunk valahol a sor közepénél, de úgy döntöttünk, hogy mi biztos nem várjuk ki ezt a bazinagy sort, úgyhogy kicsit előrébb furakodtunk, hogy hamarabb bejussunk, még 10 óra előtt mert akkor olcsóbb volt a beugró. Beálltunk a sorba, valahol a közepén lehettünk, 3 osztálytársammal, egymásnak voltunk nyomodva teljesen, mint a heringek, levegőt is nehezen lehetett kapni, volt hogy a lábam sem ért le egy ideig. Előről a biztonsági őrök lökdöstek, hogy menjünk hátrébb, hátulról pedig az a rengeteg ember, aki már szerett volna bulizni. Az volt a legjobb amikor mindkét oldalról jött a nyomás. Nagyjából már a biztonságiak mellett voltunk, lassan sorra kerültünk. A szekuritisek, a fiúkat végigmotozták, a lányoknak pedig belenéztek a táskájukban, hogy biztos legyen, hogy senkinél nincsen semmilyen szúró-vágó eszköz. Megkaptuk a rikító sárga karszalagot, 800 forint ellenében, majd mikor beértünk az előtérben vártuk, hogy a többiek is bejussanak. Lassan de biztosan mindenki bejutott, majd elkezdett kiscsapatunk előre törni, a lépcső felé, hogy feljussunk a 2. emeletre (vagy az 1.-re?) a ruhatárba. Akkor még nem volt olyan hatalmas tömeg, egész jól lehetett közlekedni, viszonylag egyszerűen feljutottunk az öltözőbe. Mindenki beadta a kabátját, egyik évfolyamtársam benne hagyta a telefonját, nehogy elhagyja. Bulizásra készen indultunk meg a lépcsők felé, a 4. emeletre mentünk fel, mert ott volt az electro. Eleinte alig voltak a termekben, a kisteremben éppen hogy 5-6 ember próbált táncnak nevezhető dolgot csinálni. Mi, már a megfogyatkozott csoport tagjai ültünk az ablak előtt kis padon, vagy párkányon, emlékszem nagyon tetszett, hogy teljesen kilehetett látni a Nyugatira, meg úgy Budapestre. Nemsokkal ezután átmentünk a nagyterembe, ahol az igazi nagy bulit vártuk, amiért tulajdonképpen mentünk. Eleinte a tömegben tomboltunk, meg páran vettek sört, és azt iszogattuk. Utána kicsit kifulladva, a nagy melegtől, hátramentünk ott leültünk a terem végében található lépcsőkre. Évfolyamtársam mondta hogy menjünk le a telefonjáért, nehogy valami gond legyen, hogy kiveszik a ruhatárosok a zsebéből, vagy hasonlók. Akkor már hatalmas tömeg volt, rengetegen voltak. Mikor leértünk a lépcsőnek egy bizonyos szintjére, beláttunk az öltözőbe, ahol az emberek egymást taposták, hogy betehessék kabátjaikat. Mondtam neki, hogy inkább menjünk fel vissza a többiekhez, most hanyagoljuk hogy oda lemenjünk. Fennvoltunk a teremben, beszélgettünk, jól elvoltunk és akkor kezdődött a hírözön. Kaptam egy SMS-t másik évfolyamtársamtól, hogy "gáz van, valakit megkéseltek, ahogy tudtok gyertek ki!". Nekünk ez úgy jött le, hogy ha kinnt késeltek, akkor jobb ha bent maradunk, biztonságosabb. Kicsit később kimentem a mosdóba pisilni, ott is egy jó 15 percet kellett várni mire sorra kerültem. Mikor próbáltam visszafele menni a terem felé, találkoztam évfolyamtársammal, engem keresett. Elindultunk együtt a terembe, és láttam, hogy egy usankás sárgamellényes rendőr a lépcsőn lefelé tereli az embereket. Megkérdeztem tőle hogy mi történt, és valami olyasmit mondott hogy valaki megsérült. Lefele mentünk hát, egy szál trikóban, még az ruhatárba se engedtek be minket, a lámpákat felkapcsolták a zenét meg kilőtték. Kiértünk az épületből a kb. 10-13 fokba. Próbáltam hívni osztálytársaimat, hogy merre vannak, de nem hallottak semmit, mert bennt még valamelyik teremben nagyban ment a buli. Kinnt álltunk, azt hittem, megfagyok, pedig éppen hogy egy 15 perc telt el. Nemsokkal ezután kijöttek osztálytársaim is, mondták hogy minden rendben van jól vannak, csak azt a termet kicsit később ürítették ki. Szóval ott állt több ezer ember és rengeteg rendőr a Nyugati téren. Kérdezősködtünk, hogy mi történt, mikor mehetünk vissza egyáltalán, a ruháinkért, mert idefagyunk. A rendőrök már nem tudtak mit mondjanak, unták a kérdezősködést, annyival lerendeztek minket hogy 2-3 óra.Végig az járt a fejemben, hogy mit kellene csinálni, anyuékat nem hívhatom fel mert halálra idegeskednék magukat, dijját meg nem akartam, mert úgysem tudott volna értem jönni, mivel jogsija nincs, a Simi meg beteg. Átzavartak minket a "melegedőbe", amit tulajdonképpen a Mc'Donalds volt, de ezt is azután, hogy legalább egy órát álltunk kinn a hidegben. Osztálytársam felhívta anyukáját, elmondta, hogy mi történt, és értünk jött, két kabáttal. Olyan 3 óra körül értem haza, felkeltettem dijját, és elmeséltem neki, hogy mi történt, már amennyire tudtam, mert eléggé remegtem, és ki voltam. Többször is eszembe jutott, meg jut még mindig, hogy mi is lehettünk volna.

butacsíra

És tényleg vannak olyan emberek, akik azért írnak blogot, hogy aztán betagelhessék Facebook-ra, ezzel is próbálják elérni, hogy minnél többen olvassák. Még ha valami értelmes, tényleg eget földet rengető témáról írna. Ehelyett kiírja a faszságait, amik igazából senkit nem érdekelnek. Komolyan ennél szánalmasabb módja a hírnévszerzésnek "celebbé válásnak" :D nincs is.

Zárójelben megjegyezném, hogy én nem másnak írom, hanem elsősorban magamnak, mert tényleg nagyon érdekes visszanézni, hogy mondjuk miket csináltam, írtam vagy gondoltam 2009-ben.

2011

Utólag is mindenkinek, remélem boldog karácsonya, és hasonló szilvesztere volt! :) Happy New Year, Welcome 2011!