Egyszer régen, még 2009 nyarát írtuk, mikor külső hatásokra eldöntöttem, hogy nekikezdek blogolni. Valahogyan napokon keresztül ‘filóztam’, hogy hol indítsam el, miről írjak, mi az amit leírhatok (gondolom mindenkinek a fejében megfogalmazódnak íratlan szabályok saját magával szemben) és mi az amit nem. Aztán lassan de biztosan eljutottam ahhoz a pillanathoz amikor megfogalmazódott az első (bár lényegtelen) bejegyzés. Fokozatosan gyűltek a postjaim, és napról napra jobban belejöttem. Kialakult egy bizonyos stílusom. Mindig arról írtam és írok is ami éppen foglalkoztat, írom a saját kis életem naplóját. Örömökről, csalódásokról és az egyéb témába sorolható bejegyzéseimről.

Úgy érzem az életemben egy elég fontos szakasz zárult le, a középiskola végeztével. Kezdődik a híres-neves NAGYBETŰS ÉLET. Most úgy érzem, eljött az ideje, hogy új blogot indítsak, és ott folytassam tovább az érdekfeszítő témáim vesézését. Maradtam ugyanaz aki eddig, de ez most más lesz…

Továbbiakban: http://kingusztm.wordpress.com

aranyköpések

Jó napot kívánok, jelentkezem sikeres érettségit tettem. Bővebben nem akarok nyilatkozni, annyit meséltem már, hogy nem szeretném még egyszer látni/hallani. Egy részlet:

Töri - Szent István államalapító tevékenysége

Irodalom - Kosztolányi Dezső - Édes Anna

Nyelvtan - Tudományos stílus

Szakmai - Turizmus kínálata / Szállodai kártérítés / Marketing mix jellemzése

Igazából nem ezzel a céllal kezdtem bele ebbe a bejegyzésbe, csak mivel megígértem magamnak, hogy ha leérettségizek mindenképpen azt írom meg először. Az elsődleges szándék az pár aranyköpés lejegyzése, amit a mai nagytakarítás (day 1) alatt találtam. Csak szép emlékek.

Simi és én beszélgettünk réges-régen ezen a galaxison egy esős napon:

"- Nem akarok holnap hajóval menni suliba!

 - Vegyél egy jet-ski-t.

 - De nincs rá pénzem...

 - Mért hajóra van?"     

A következő egy nyaraláson történt beszélgetés, az időjárásra jellemző a kánikula és a napsütés. A társalgás résztvevői Simi, Dió meg én:

"- Cicca add ide a napszemcsid!

 - Te hülye vagy?! Tudod mit kérsz tőlem?

 - Ez olyan mintha Mona Lisa tekintetét kérnéd."

Dia:

" banán + cica = baci"

Káttya:

 " rain egy kúrós!!"

Drága testvéremet azt hiszem tavaly megkértem, hogy segítsen felkészülni az év végi matek vizsgámra. A következő párbeszéd kettőnk között folyt le:

"- Matekhoz értesz? Szinusz?

 - Persze a2 + b2 = c2

 - Az pitagorasz tétel."

jövés-menés

Megint elég sok időt hagytam ki, de őszintén szólva teljesen megfeledkeztem a blogról.  Itt volt a sok program, a ballagás, érettségi, tanulás, tételezés, pihenés, egy-két kisebb buli a szünetben. Félig megérve, 3 nap hosszúságú küszöbön állok az érettségi ajtón. Egyre csak közeledek felé, szépen lassan, de biztosan megfontolva. Próbálok minden erőmmel rá koncentrálni, ami nem túl macerás, hogy az embernek állandóan rágják a fülét.

Még valamikor durván fél évvel ezelőtt, elég nagy változás volt az életemben. Eltávolodtam az akkor egyik legközelebbi barátomtól, aki a mindennapjaim része volt, nélküle levegőt is alig kaptam. Akkor nehezen, de túltettem magam rajta. Megtanultam nélküle élni, ami eleinte nagyon furcsa volt, főleg mikor nem tudtam mindenféle hülye kérdéssel hozzá fordulni. Más oldalán találtam magamat, olyan mellett, akivel soha nem tudtam igazán önmagam lenni, és kiteljesedni. Persze szép napokat/hónapokat töltöttünk együtt, nem ez a lényege, hanem az, hogy mellette nem az voltam aki szeretek lenni. A kocka megint fordulatot vett, megbeszéltük a dolgokat. Ez a pár hónapos "távollét" mindenképpen jót tett, lecsitultak a hullámok, a gondok/veszekedések a feledésbe merültek. Szidtam, sok dolgot mondtam róla, de azt hiszem az igazi barátság nem tud elmúlni.

Ha végeztem az érettségivel, nem az első dolgom lesz hogy bejegyzést írjak, de biztos fogok valamit pötyögni. Egyenlőre nem izgulok, majd kedd este ráérek elkezdeni. Csak legyek már túl rajta. Annyi programom lett, hogy nem szeretnék már ezen stresszelni... :) Reméljük a legjobbakat, és tessék nekem szurkolni!

Egy Pótolhatatlan Nagymama

Tegnap már megjegyeztem, hogy terveim között szerepel egy hosszabb bejegyzésnek a létrehozása. Igazából valami vidámat szerettem volna, boldogságtól és elégedettségtől duzzadót. Ezeket a terveimet egy most látott film szabotálta, mivel teljesen más irányba fordultak a gondolataim, kicsit elmélyedtem. Most ezek után éreztem azt, hogy erről kell írnom.

Régebben mikor kisebb voltam, mindig úgy tekintettem a nagyszülőkkel való találkozásokra, mint valamilyen kötelező eseményre, ahol mindig minden körülmények között mosolyogni kell és nevetéseket színlelni, még akkor is hogyha semmi kedvem nem volt az egészhez. Persze ezek csak egy idő után tűntek így, mert ha még ennél is régebbre gondolok vissza, eszembe jutnak a hétvégi kiruccanások a telekre. Mindig mosolyra görbül a szám ha arra gondolok hogy a málna szúrós ágait szögesdrót kerítésnek gondoltam, vagy hogy ugrálok az eperültetvények között. Talán ezek a legerősebb emlékképeim arról a helyről. Kiskoromban nagyon élveztem az ottlétet, főleg ez kötött össze minket a nagyszülőkkel. Nagyon sok mindent tanultam, még akkor is ha nem tudtam róla.
Fokozatosan, ahogy egyre nőttünk, egyre kevesebbet is jártunk ki. Ez persze csak egy alkalom, ami ritkult, mivel még ott volt a Karácsony, a születésnapok, névnapok, Húsvét és még sorolhatnám.

Aztán sok sok időt átugorva  2009 Karácsonyán, mint az előző évekhez hasonlóan 25.-én átmentünk a nagyszülőkhöz, a szokásos húsleves - rántott hús párost elfogyasztani. Minden a rend szerint ment, egy kis csevegés előtte a kanapén, és mivel az asztal már meg lett rendesen terítve, nekünk jóformán csak annyi volt a dolgunk hogy helyet foglaljunk. Már előtte is hallottuk hogy a Mamának alig van hangja, szinte csak suttogva mesélt. Elmesélte hogy orvosról orvosra járt, de semmi eredménye, csak egyre több gyógyszert szed hiába. Még abban az évben kiderült, hogy rákos, és kórházba kell mennie. Elég sokszor voltunk bent nála, hetente legalább egyszer. Mikor kiszálltunk a liftből, és közeledtünk felé örömmel látta hogy meglátogatjuk, hogy itt vagyunk. Kiültünk az erkélyre, ami a kórház park részére nézett. Mutatta a madarakat a fákon, a mókusokat, és élvezte a napsütést. A rengeteg látogatás alatt nem tűnik fel az embernek, hogy a betegség mennyit képes megváltoztatni valakin. De volt ami soha nem változott, az pedig a szemének a csillogása az örömtől. Az utolsó alkalommal mikor láttam, már úgy tűnt hogy feladta a harcot. Mikor megtudtam hogy nincs többé, fel sem fogtam igazából, nem éreztem semmit. Nem tudtam feldolgozni ezt a hírt, aznap estig, annyi idő kellett hozzá hogy felfogjam.
  Meg sem tudom mondani hányszor rágódtam már ezen, hogy mennyi minden máshogy lenne, ha még élne. Az elsők között jött volna oda hozzám a szalagavatómon, erőszakosan a kezembe nyomta volna a csokrát a ballagáson. A Karácsonyokról már nem is beszélve, mekkora ürességet hagy maga után a 25.-e. Akárhányszor egy baráti beszélgetés közben valaki mesél valamit a nagymamájával kapcsolatban, annyiszor jut ő eszembe. Biztos vagyok benne hogy vigyázol ránk odaföntről!

Azt hiszem nem ez volt a leghosszabb bejegyzésem,

 de az biztos hogy ezt írtam meg a legnehezebben...

kincsesláda

Másfél hete, hogy töretlenül fájdalom,

 Kínzó sebek útvesztőjét hordom lábamon.

 Lecsengő tüzet próbálja, szüzek prózája, kereszt

 Szakadatlan, 

Marad mozdulatlan a paplan.

 Fejemben furcsa dallam, nevetve súgja halkan, 

Elválaszthat erdő, mező minden úgy lesz majd, mint hajdan. 

Hiányzó alkatrész, vagy ettől az alkat kész, 

Figyelem, hogy honnan jöttél, ügyelném, hogy hová mész.

 Már másfél nap is sok tőled távol, 

Csodának látlak én téged, azért hiányzol.

 Azok vagyunk egymásnak, mint völgy a hegynek, 

Nélküled, mint partra vetett cseppje messzi tengernek.

 Félgőzzel félig megyek, addig fogom kezed, 

Hagyd, ha bolond leszek, csak had legyek veled. 

Lehetnék bástyád, vagy hömpölygő büszke ár,

 Őrzője kecses lépteidnek, mi szürkeségből fénnyé vált!

 Ez az a fajta dalszöveg, amit muszáj lejegyeznem, nehogy a feledés homályába merüljön. Nem is erőlködöm, nem találok rá szavakat. Lentebb a teljes dal  is meglelhető...

 Holnap megpróbálom picit összeszedni magamat és belemerülök a blogolásba. Legalább már tervben van! :)

kérdezz-felelek

Nem szoktam ilyet csinálni, de most találtam miközben turkáltam a neten, még egy 2008-ból származó kérdéssorozat, különböző kérdésekkel. Megtetszett úgyhogy úgy döntöttem egy próbát megér. Akinek nem tűnne fel esetleg, a kérdések lila színnel vannak jelölve a válaszok pedig feketével.

1. Hol fogtad utoljára valakinek a kezét? Azt hiszem tegnap mikor bulizni voltunk, és próbáltuk nem elveszíteni egymást a többiekkel.
2. Ha megélnél egy háborút, szerinted túlélnéd? Hát, tartom magamat annyira kreatívnak, hogy sikerüljön. Persze nem azon múlik de nem árt.
3. Bealszol a tévé előtt? Igen, volt már rá példa.
4. Ittál már tejet közvetlenül a dobozból? Miazhogy.
5. Nyertél már valaha betűző versenyt? Még csak nem is vettem részt rajta.
6. Mi volt a legnagyobb vitád valamilyen baráttal? Hát annyi volt már, hogy nem tudom melyik volt a legnagyobb.
7. Gyorsan gépelsz? Igen.
8. Félsz a sötétben? Attól függ mit néztem előtte...
9. Most van valaki, aki tetszik? Az mindig van :)
10. Miért ért véget a legutóbbi kapcsolatod? Mert túl gyerek volt még.
11. Szerencse számod? 8
12. Nyertél már lottón? Egyszer igen azt hiszem.
13. Most iszol valamit? Most épp nem, de mindig itt van mellettem a barátom. (És most nem Johnnyra gondolok)
14. Okosnak tartod magad? Absolutely yes. Jó agyam van, mindenféle egoizmus nélkül. :D
15. Ettél valaha bogarat? Önszántamból nem.
16. Most van valaki, aki hiányzik? Van :)
17. Mit kérsz karácsonyra? Hugomékat itthonra.
18. Ismered a muffinembert? Kit?
19. Beszélsz álmodban? Szerintem nem, olyankor alszom, legalább akkor ne beszéljek.
20. Emlékszel az első csókodra? Emlékszel, bár nem volt túl romantikus, csak ilyen essünk túl rajta. Túlértékelik.
21. Reptettél valaha sárkányt? Nem igazán. Itt Pesten eléggé megbámulnának egy sárkánnyal.
22. Mikor mentél legutóbb úszni és hova? Előző hónapban Aquaworld.
23. Sikeresnek tartod magad? Ez a kérdés még korai.
24. Kb. hány ember száma van a mobilodban? Hááát, mondjuk 50 körül.
25. Szerettél volna valaha kapni egy lovat? Nem.
26. Mik a terveid holnapra? Éljem túl délig, aztán jöhet bármi.
27. Mit csináltál múlt hétvégén? Egyik barátomnál voltunk páran, pihizés, tévézés meg egyebek... :)
28. Most hiányzik a suli? Absolutely no.
29. Mikor mondta neked valaki utoljára, hogy szeret? Tegnap egy barátom. :)
30. Szeretsz szingli lenni? Néha igen, néha nem.
31. Szereted a szobádat? Igen, főleg manapság, nem tudom miért.
32. Ki a hősöd? Captain of Planet (Bolygó Kapitánya). Csak mert ő is a zöld jövőre törekedett.
33. Lógtál valaha a suliból? Teljes napot soha.
34. Most mit fogsz csinálni (miután kitöltötted a tesztet)? Lehet hogy elmegyek veszek egy forró fürdőt, vagy megmentem a világot a pusztulástól. Még eldöntöm.
35. Ha összezárva kéne eltöltened 24 órát egy emberrel, legszívesebben kit választanál? Hát ha bárkit választhatnék, akkor vagy valamilyen híresség (nem magyar) akit szívesen megismernék, vagy egy jó barát akit eltudok addig viselni.
37. Ettél valaha kutyakaját? Nem, de mindig megakartam kóstolni.
38. Őszinte ember vagy? Igen, ami a szívemen az a számon. Maximum kegyes hazudozó.
39. Szereted a ham&eggs-et? Csak amit én csinálok.
40. Mi az a három dolog, ami mindig nálad van? Telefon, bérlet, kulcs.
41. Van valamilyen sebhelyed? Nem is egy. A legjellegzetesebb talán az ami a homlokomon van, de nem Voldemorttól, hanem egy kávézóasztaltól szereztem.
42. Szereted az akciót, a pörgést? Hát mikor hogy. Van mikor azért jobban esik csak úgy dögleni. :)
43. Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? Sikeres és boldog.
44. Mi a legnagyobb titkod? Most egy nagy titkom se jut eszembe, de amúgy sem írnám le.
45. Milyen gyakran telefonálsz? Csak akkor amikor szükséges.
46. Hiszel a szerelemben? Hiszek benne, de még úgy nem mutatkozott meg nekem igazán.
47. Van valami, amit szeretnél, de nem kaphatsz meg? Ilyen mindenkinek van szerintem. :)
48. Mi az a négy dolog, amit elsőként veszel szemügyre egy srácban? Húha. Arc, kéz, szem, haj. Tudom hogy a négyből egy már az arcon van, de annak más a funkciója.
49. Mikor sírtál utoljára? Tegnap.
50. Kit öleltél meg utoljára? Ma a Macikát. :)
51. Jól kijössz a családoddal? Igen.
52. Hol van a mobilod? Ha jól emlékszem az ágyon hagytam.
53. Mit ettél utoljára? Milánóit gomba nélkül.
54. Mi a kedvenc színed? Talán a ilyen eperszín, vagy lila. Meg a fekete.
55. Milyen filmet láttál utoljára moziban? Amerikai Pite : A találkozó
56. Most milyen dalt hallgatsz? Demi Lovato - Give Your Heart A Break
57. Most mire vágysz? Jól esne egy hátmasszázs...
58. Melyik a kedvenc autód? Hát a Mustangok elég jól néznek ki.
59. Most nézel valamit a tévében? Azt se tudom hol a kapcsoló.
60. Kivel beszéltél utoljára mobilon? Még délután Macikával.

egy korszak

Annyi minden jár a fejemben... egyre közelebb és közelebb kerülök az érettségihez, és mondhatni ezzel együtt távolodok azoktól az osztálytársaimtól, akikhez manapság elég közel kerültem. Eszembe jutottak régebbi képeket nézegetve emlékek, pár vicces vagy épp drámainak mondható történet, amit megéltünk a 4 évünk alatt a középiskolában. És persze az egyik legizgalmasabb és legszebb nap, a szalagavató. Soha nem hittem volna hogy ennyire fogom élvezni, és ennyire meg tudok feledkezni arról a rengeteg, közel ezer emberről akik ott ültek és csak minket figyeltek. A csodaszép ruhákra, magunkra a szépséges királylányokra, és a mi kis hercegeinkre. A rengeteg emberre, akik segítettek megvalósítani ezt a csodaszép napot, és a szülőkre akik a pénztárcájuk mélyére néztek. Egészen biztos hogy egy életre szóló emlék, még akkor is, ha az évek haladtával egyre jobban kopik a kép.
Azokra az osztálykirándulásokra, amikor még minden normálisan zajlott, nem voltak kiéleződve hatalmas ellentétek, és nem ellenséget kerestünk egymásban, hanem egy segítő barátot. Amikor nem elsősorban a negatív tulajdonságait vettük észre valakinek, hanem azt figyelmen kívül hagyva találtuk meg a közös nevezőt. Annyi rengeteg minden megváltozott bennünk és nem csak egy dolog. Felnőttünk, és haladunk előre. Fáj a szívem mikor arról kérdeznek hogy mi lesz érettségi után, és egyesével sorolja mindenki mik a tervei. Ahányan vagyunk mind különböző tervek, emberek, lehetőségek. De hát, ez a korszak is hamarosan lezárul és egy vadonatúj kezdődik...

emberismeret - 1. lecke

Nem a külső teszi az embert. Attól hogy valaki csinosan és vagy stílusosan fel tud öltözni, attól nem válik egyből kulturált úrhölggyé/gentlemanné. A minap volt szerencsém egy hasonló esettel, ez buzdított arra hogy billentyűt ragadjak.

Külsőleg túlságosan is rendben van a kis hölgy, értem ezalatt azt, hogy bolondulnak érte a "férfiak". Erős smink, néha talán túl sok is, itt-ott mosolygás közben repedező vakolat. Hogy egy kis mai szlenget használjak, tökéletesen illik rá a páwa jelző. Tudni kell róla ezenkívül, hogy szereti azt hangoztatni amit a másik fél hallani szeretne. A bájos és csillogó mosoly mögött semmi nyoma egy kis őszinteségnek. Még amit megemlítenék az a nevetése amit még nem hallottam soha igazán jóízűnek. Ezek után az alapismeretek után következzen az a része az írnivalómnak amiből kifolyólag megindult bennem ez az egész bejegyzés.A helyszín a budapesti belváros, ennél is pontosabban a Feneketlen Tó. A fent említett kis hölgy teljes természetességgel dobja a földre a palackot, amit azelőtt a boltban vett. Hozzátenném, hogy tőle körülbelül 2 méterre volt található egy kuka, és hogy nem vagyok nagy természetvédő, és nem élek teljesen környezettudatosan, de én is, és szerintem rajtam kívül elég sok ember megtette volna ezt a hatalmas lépést a bolygónként. Ez volt az első strigula. A következő a listán a kifejezésmód. Soha életemben nem néztem ki egy hasonló jól öltözött emberből, hogy így beszéljen. Nem igazán szokott zavarni ha a környezetemben elszáll egy-két nemi szerv mások szájából vagy egyéb szitkozódás, velem is megesik hogy csúnyán beszélek ( sőt), de ez nekem is betett. Nem tudom hogy ez csak azért jött így belőle, mert nekünk a többieknek próbált imponálni úgymond ezzel, vagy mert tényleg ilyen. A többi olyat hogy böfögés, röfögés és köpködés már nincs kedvem ragozni, mert tényleg csak felidegesítem magamat.

Befejezésképpen csak annyit, hogy muszáj volt megírnom ezt a posztot, hogy jobban emlékezetembe véssem ennek a kis hölgynek a viselkedéskultúráját, így később visszaolvasva felfrissítsem a róla alkotott saját képemet.

Bolygó kapitány létemre, persze hogy ferde szemmel nézek arra, aki szemetel.

1monthleft

Elég rég nem írtam... hol elfelejtem, hol nincs kedvem hiába jut eszembe, és van úgy hogy az időm nem engedi bár az a legritkább. Most sincs kedvem igazából írni, nincsenek olyan mélységű gondolataim hogy azokat lejegyezzem. Zajlik minden lassan beindul az érettségi gépezet, és annál lassabban ér véget. Utána egy rövid nyári szünet következik, a legeslegutolsó, remélem hogy tele programokkal, tücskökkel meg köcsögökkel. Egy hónap múlva véget ér életemnek az egyik legmérvadóbb szakasza, az élet előiskolája. Sok embert ismertem meg és láttam át a szitájukon, vagy sajnos épp nem, de az biztos hogy sokat tanultam, ezúton is üzenem nekik hogy bekaphatjátok. Túlnőttem rajtatok, nem tudtok lesöpörni.

Bonjour

a 90-es évek

Biztos nem csak velem fordul elő, hogy visszavágyom az időben. Egészen pontosan átgondolva nem tudom melyik évemre mennék vissza leginkább, csak annyit tudok hogy a 90-es évekbe. Sok más embernek (annyira áttudom érezni), a fiatalságukat, a tinikorukat jelentette. Azt, hogy a lassabbnál lassabb számokra táncoltak a "nagy szerelmükkel", az első csók, felütötte a fejét az igazi old school hiphop. A világ sokkal békésebb és biztonságosabb volt. Könnyebben és szívesebben indult el a fiatalság (persze ez nem csak rájuk vonatkozik) szórakozni akárhova. Létrejött egy olyan típusú vígjátékfajta amit sokan a jelenben, manapság csak tipikus amerikai vígjátéknak nevezünk.
A 90-es évek ezt jelentik sok embernek. Nekem a gyerekkoromat jelenti. Azt az időszakot amikor a legnagyobb problémám az volt, hogy nem tudok még hintázni. A hétvége egyik napi fő elfoglaltsága, hogy megtanuljak biciklizni, és ezt a tudásomat kedves velem egykorú kis gombócoknak fitogtassam. Amikor a vasárnap délután nem telhetett el közös legózás, és tévénézés nélkül.Nem volt rajtam semmilyen teher, csak annyi volt a dolgom hogy egyek, igyak és mosolyogjak. Ekkor estem át első komolyabb (biciklimen) balesetemen, fejeltem meg egy kerek asztalt, és ebben az évtizedben születtem. Szívesen visszamennék az időben, és találkoznék a gyerekkori énemmel.

Aki pedig nem érezte még át eléggé, hogy miről is olvasott, annak itt van ez a rövid kis emlékeztető. Valójában csak egy számot szerettem volna kitenni, de így hatásosabb. Nekem a legemlékezetesebb 0:46 másodpercnél kezdődik. Az volt az első igazi kedvenc. :)

mögötted a szörny

Kicsit megint hanyagoltam az írást. A múlt hetem eléggé húzós volt, sok tenni- és tanulnivaló, ráadásul turbó tempóban kellett elolvasnom a Sorstalanságot. Egy picit megint elkapott a rosszkedv, de nem baráti okokból kifolyólag sokkal inkább az az újra feltépett seb ami nagyon vérzik. Ezzel kelek és ezzel is fekszem, nagyon más gondolatom nincs is, inkább csak úgy lógnak a fejem felett. Pénteken meg is forgattam a hasamban a kést. Lehet nem kéne emiatt letörtnek lennem, de mégis úgy érzem, hogy esélytelen, képtelen vagyok pozitívan hozzáállni, vagy inkább annak látni. Nem voltam túl bátor, sőt pont hogy nyuszi. Rá kellett volna kérdeznem kerek-perec hogy hányadán állunk, vagy ők hogy vannak. Én vettem-e ki rosszul a jeleket, vagy igazam volt. Már vagy 30-szor átzongoráztam ezt a jelenetet a különböző válaszokat és eshetőségeket látva. Volt egy pár aminek valószínűleg csak az én határtalan vizualitásom az oka. Na és itt kezdődik a negatív gondolkodás.

Majdnem elfelejtettem említeni, múlt héten volt szerencsém megnézni moziban a Sherlock Holmes film folytatását. Kíváncsian vártam, nekem az első rész nagyon tetszett, nem győzőm elégszer emlegetni hogy Robert Downey Junior hatalmasat alakít benne. Bár nem ez az elsődleges oka, inkább csak úgy az egész megközelítése tetszik. Izgalmas, vicces és nem a megszokott módon mutatja be az egész Sherlock történetet. Zárójelben megjegyezném nem vagyok Sherlock Holmes fanatikus, csak véletlenül néztem meg az első részt.
Tehát akkor sztorimban eljutottam addig, hogy már bent ültem a teremben, a 0,75ml-es gyömbéremmel, és izgatottan vártam hogy elkezdődjön a reklámmaraton, utána persze a film.
Guy Ritchie ismét megmaradt az elsőben is feltűnt jeleneteknél, egy egész hosszú film sikeredett belőle, én legalább 2 és fél órának éreztem. Már nem tudtam hogy ülni, de ezt a szenvedést betudom annak, hogy este hazaérve be is lázasodtam. Mindenképpen meg fogom még egyszer nézni, mert elég sok résznél nem értettem pontosan mi történik. Mindenkivel előfordul, hogy néha elkószál az agya. Mellesleg nem derül ki hogy lesz-e folytatás, eléggé lezáratlan...

VÉGE?

dexter intro picit másképp

Egyszerűen nem bírok betelni ezzel a videóval. Zseniális! :)

Vizet a karaktereknek.

Tegyük fel adott egy film, vagy sorozat. Azon belül rengeteg karakter található, ha sorozatról is beszélünk (bár most főleg arra gondolok), akkor folyamatosan jöhetnek újak, elbúcsúzhatnak a régiek. Át tudjuk élni ami velük történik, felvesszük a gondolkodásmeneteiket, előre kisakkozzuk hogy mit is léphetnek következőre a szereplők. Ami a leginkább magával ragad, hogy egy-egy színész mennyire pótolhatatlan. Értem ezt úgy, hogy nem tudnánk elképzelni más embert a helyére. Lehetetlennek érzed, hogy másvalaki formálja meg az adott karaktert, másvalaki beszéljen, egy teljesen más stílusban. Nagyon sok ilyen van, akiről levakarhatatlan egy életre, hogy egykor milyen szerepet játszott el. Ha ez így van, akkor elmondhatja hogy jól teljesített.

Nem állt szándékomban mást is írni, de ha már ilyen filmes és színészes témába csöppentem akkor megragadom az alkalmat.
Tegnap befejeztem a Vizet az elefántnak című könyv elolvasását, ami egy kerek egész történet. Elég sok, számomra idegen szó, kifejezés volt benne, mivel nem igazán vagyok járatos a cirkuszi eszközök témájában, de azért átrágtam magamat rajta, és nagyjából ki tudtam következtetni mit is jelenthet. Az ötlet hogy elolvassam egész egyszerűen az volt, hogy még annak idején láttam, hogy film készül belőle, akkor tudtam meg, hogy az elődje ez a bestseller. Szokásommá válik lassan, hogy az ilyen filmeket csak akkor nézem meg, ha elolvastam a könyvet. Így volt ez az Időutazó feleségénél is. Hát ez az olvasási tervem egy kissé megnyúlt, és igazából csak azért rövidült le, mert kötelezőt is kell olvasnom, szóval gyorsan ledaráltam a hátralevő részét 1 hét alatt. Szóval meg is érkeztünk a történet fő eseményéhez, amikor is sikerült elkezdenem nézni a filmet. Hatalmasat csalódtam. Persze maga a film nem volt rossz, hasonló volt a saját elképzelésemhez a vándorcirkuszi világ bemutatása. Fő problémám azzal volt, hogy nagyon sok részt összecsaptak, máshogy csinálták meg mint ahogy eredetileg a könyvben van, vagy kihagytak egy részt amire kíváncsi voltam. Elhiszem hogy nehéz így filmet csinálni, sok dolgot ki kell hagyni és nem fogja úgy visszaadni mint ha olvasod, de azért ennyire... tényleg nagyot csalódtam. A szinkronról már nem is beszélve. Majd lehet ha nagyon unatkozok, adok még neki egy esélyt és megnézem felirattal.

kiszabadult a szörny

A téli depresszióm tovább folytatódik, szóval akinek nem ínye az ne olvassa. Én is unom már, szívesebben lennék boldogabb de nem megy most még.

Hazafele úton azon kaptam magamat hogy hihetetlen mértékű indulat, düh, harag, idegesség, veszekedési vágy árasztotta el az ereimet. Csak hogy valakit helyben hagyjak, vagy szétverjek egy bokszzsákot. Úgy érzem nem találom a helyemet, egyedül vagyok, remélem hogy ez csak átmeneti elmezavar. Egy hete már, hogy újra felnyitottam valamit, egy olyan régi dolgot, amit egy félévre, azelőtt pedig egy évre teljesen lezártam magamban. Nem kellett volna, de nagyon nem. Megint láttam a fényt az alagút végén, elkezdtem pozitívabban gondolkodni és reménykedni. Bíztam benne, és még most is bízom, hogy volt értelme annak, hogy újra szenvedjek. Eljutottam arra a szintre, hogy nem fogom annyiban hagyni, úgy érzem hogy remeg alattuk a talaj, és muszáj valamit tennem. Remélem hogy sikerül, akkor biztos én lennék a legboldogabb. Egyenlőre ez van, de ez egy kurva nagy szívás.

Nem utolsó sorban, igazán lehetne már jobb idő, lehet hogy kicsit felengedne ez a rosszkedv is.

filmek

Az utóbbi pár napban rászántam magamat, és kicsit kizökkentem a sorozatok megszállott világából. Gondoltam rám fér egy kis változatosság, így történt hogy megnéztem 3 filmet.
21 gramm. A film címének jelentése eredetileg, hogy egy ember, halálának pillanatában a testsúlyából 21 grammot veszít el. Az a kevés súly a lélek elvileg. Kíváncsi voltam, mi történik a film folyamán, hogy tudják ezt így megmutatni a nézőnek. A film 2 órás, az első 20 percben nem igazán értettem, hogy miről is van szó, de végül sikerült kibontakoznia a történetnek. Egy óra elteltével fáradtságom miatt, félbehagytam és aludni mentem. A filmet ma fejeztem be, hát a sztori hátralévő része nem tetszett annyira mint az első. Tegyük hozzá, az se tetszett, mert ez nem jó kifejezés. Inkább megdöbbentett. De alapjába véve egy okosan kitalált történet.
Pénzcsináló. Olvastam róla (mint általában minden filmről mielőtt megnézem) kritikát a neten, eléggé megoszlottak a vélemények. De mivel egy Brad Pitt filmről van szó, úgy voltam vele, hogy muszáj megnéznem. Kicsit tartottam attól, hogy a baseball téma kevésbé fekszik, mivel nem nagyon vagyok tisztába a sport lényegével. Ehhez képest a lassú beindulás után, egy egész jó történet alakult ki, abszolút nem szenvedtem miközben néztem, lekötött, pedig nem egy izgalmas film. Nem utolsó sorban pedig igaz történet, azokat meg imádom.
Fifti-fifti. Teljesen véletlenül akadtam rá, csak azért vonzott hogy megnézzem, mert most rákaptam a Joseph-Gordon Lewitt filmekre (amikben szerepel). Az alaptörténetben, egy fiatal 27 éves srác megtudja egyik napról a másikra, hogy egy ritka rákja van, ami a gerincoszlopát támadta meg. Érdekes volt hogyan alakulnak körülötte a dolgok, mi zajlik benne, vagy hogy a barátja, barátnője és a családja hogyan reagálnak erre. Nyomasztó volt és elgondolkodtató. Ilyenkor mindig átértékelek egy-két dolgot...

kemény 10 év volt...

"Ezt hagyta ki a Viszkis 12 év alatt

Őszöd, doktor Schmitt, 911, EU-tagság, Oszama, Fukusima, vörösiszap, H1N1, okostelefon, Facebook, Plútó, 3D. 2000 óta teljesen megváltozott a világ, megmutatjuk, hogy mennyire.

Tizenkét év után ma hajnalban szabadult ki a börtönből Ambrus Attila. Tegyük fel, hogy ez idő alatt nem olvasott újságot, nem nézett tévét, nem hallgatott rádiót, internet meg csak úgy nem volt. Rácsodálkozna, ha látná mi változott 2000 óta. Persze nem a négyes metró kapcsán.

Elmúltnyolc

Ambrus Attila 12 év alatt teljesen lemaradt az elmúltnyolcévről. A miniszterelnök személyére azért nagyon nem kell rácsodálkoznia, hisz' a kormányfőt 2000-ben is Orbán Viktornak hívták. A köztársasági elnököt viszont Göncz Árpádnak. Orbánék után jöttek Medgyessyék, majd Gyurcsányék először, másodszor, – itt volt Őszöd – harmadszor már nem. Az utcai zavargásokat, a tévészékház ostromát, az állítólagos szemkilövetéseket pedig a Bajnai-kormány után újra Orbán Viktor és a Fidesz követte. Erről nem írnánk többet.

Oszama és Obama

Azon felül, hogy 2004-ben hatalmasat bővült az Európai Unió – többek közt Magyarország is csatlakozott a közösséghez – volt minden a világban, mi szem-szájnak ingere. Például egy World Trade Center elleni támadás. Ennek folyományaként pedig egy afganisztáni háború, majd a tömegpusztító fegyverek nagy keresgélése közben egy iraki. Később elkapták Szaddam Husszeint és megölték. Aztán elkapták Oszama bin Ladent és megölték. Darfúrban konfliktus robbant ki, Mexikóban drog-, Palesztinában polgárháború, Gáza nem nyugodott, a guantánamói tábort bezárták, a világot pedig gazdasági válság sújtotta. Merényletet követtek el izraeli, holland, svéd, libanoni, szerb és amerikai politikusok ellen. Fidel Castro lemondott, Kim Dzsong Il meghalt. Németországnak női kancellárja, Amerikának pedig fekete elnöke lett.

Vörösiszap és Fukusima

Természeti katasztrófákból sem volt hiány. 2004-ben egy földrengés miatt 150-200 ezer ember halt meg Ázsia délkeleti és déli, valamint Afrika keleti részein. A Katrina-hurrikán egy évvel később sújtott le, New Orleans nagy része víz alá került. Volt földrengés Iránban, Pakisztánban, Kínában, El Salvadorban, Indiában, Algériában, Tájföldön, Indonéziában – nem volt hiány hurrikánból, tornádóból, cunamiból. Fukusimát 2011. március 11-én érte katasztrófa: a 9-es erősségű földrengés és az azt követő szökőár elárasztotta Japán keleti partvidékét, az atomerőműben a csernobilihoz hasonló baleset történt. Magyarországon is volt katasztrófa: az Ajkai Timföldgyár vörösiszap-tárolójának a gátja 2010. október 4-én szakadt át, elárasztva az erősen lúgos, maró zaggyal Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit.

Facebook és okostelefon

12 éve még teljes zavart okozott volna egy olyan mondat, hogy „ájfónnal lájkolni egy fészbuk posztot". Youtube sem volt. Google se nagyon. Se közösségi média. Vagy GPS, tablet, okostelefon, Wikipédia, Gmail, Twitter, Tumblr, Kinect, Duke Nukem Forever, Starcraft 2. Volt viszont floppy, amit megölt a CD-t, de már az is döglődik. A szélessávú internetnek még csodájára jártak, a mobilinternet pedig teljesen értelmezhetetlen lett volna.

H1N1 és isteni részecske

Akkortájt a Plutó még bolygó volt, űrturisták max sci-fi regényekben voltak, a NASA Mars-kutató szondái pedig még sehol. Az isteni részecskét sem tudták még sarokba szorítani. Nem volt szó sem új-, sem madár-, sem sertés-, sem mexikói influenzáról és még csak hatmilliárdan éltünk a Földön.

Harry, Jack és Britney

2000 óta a Star Wars már ötödször és hatodszor is folytatódott, a Mátrix másodszor és harmadszor, felbukkant Harry Potter, Kung Fu Panda és Shrek, bekékültek a Na'vik, mozivászonra került Frodó, Jack Sparrow meg lassan az összes szuperhős. Minden 3D-s lett és computer animált, a tévébe pedig berobbantak a valóságshow-k, majd a zenés tehetségkutatók. Véget értek a Jóbarátok, de elkezdődött a Doktor House, a Szerencsekerék meg újra forog. Jacko mindeközben meghalt, X-faktor pedig akkor még nem volt senkiben.

Ami még fontos: Britney Spears azóta elvesztette ártatlanságát. Többször is."

neked is! - vol. 2

Tudom tudom már megint. Folyamatban van a feldolgozás, de irtózatosan nehéz. Sírtam, idegeskedtem, nevettem rajta. Már minden részét megjártam ennek a hullámnak. Képes vagyok már úgy felfogni, mint egy néhol szép emléket, hiszen azért nagyon sok jó pillanatunk volt. Folyamatosan próbálom elterelni a gondolataimat, hogy ne ezen rágódjak, de persze nem egyszerű. Filmezek, olvasok, a héten még egy 40 perces sorozat részt is magyarra fordítottam sikeresen. A célt elértem vele, aznap teljes egészében csak a szövegek keringtek a fejemben, semmi más. Isteni volt. Másik része ennek a hívjuk "szenvedésnek", hogy nem találom önmagam. Egy ilyen hosszan tartó barátság, meg folyamatos együttlét után nagyon nehéz megtalálni a saját egyedülálló utamat. Persze vannak akik segítenek, akik végighallgatnak, de a fő részét ennek az egésznek, magamban kell lerendeznem. Milyen is akarok lenni, vagy milyen vagyok valójában. Hétfőn mikor szülinapom volt meg is kaptam, hogy több alteregóm is van. Aznap este ezzel a mondattal a fejemben, hajtottam álomra a szememet. És mellesleg tényleg nagy igazság van benne. Csak ő nem azt a részét látja ebben a több személyiségben mint én. Én látom azt a részemet, aki nagyon kedves, segítőkész és próbál jól cselekedni, és nem utoljára nagyon sokat tür. Van egy másik aki türelmetlen, könnyen kiborul, sokat sír, arrogáns és bunkó. Szintén egy másik énem aki nyugodt, jól érzi magát, és értékeli azt a sok mindent amit kapott, hogy egyáltalán a világon van, lát szagol, érez és mindene megvan. Csodálja azt hogy mi minden rejlik ebben az óriási világban, és hogy minden ember különbözik. Van egy akinek forr a vére, és jobbra balra menne folyamatosan. Társaságban érzi jól magát. De persze ezek mellett van olyan is, amelyik mindegyik énemben folyamatos tulajdonság. Ami nem változik, hogy társfüggő vagyok. Kell magam mellé egy ember akire mindig számíthatok, mindent elmondhatok neki, mindent tud rólam. Most éppen ez az aki kiesett mellőlem, vagy kirepült a fészekből, ahogy jól esik. Ezt a lyukat falazom most be, de ez nem egy két napos munka. Lenne aki mellettem van és segít helyrerázódni, de furdal a lelkiismeret, hogy nem érdemlem meg. Úgy érzem, nem érdemlem meg azt hogy felkaroljon és törődjön velem. Hogy én nem voltam ott neki amikor kellett volna. Nem érdekelt, mikor azt mondta hogy ne foglalkozzak vele, mert felesleges. Nem érzem magamat érdemesnek a barátságára, pedig szükségem van rá. És ahhoz, hogy ezt tisztázzam magamban, beszélnem kell vele. Akkor remélem felébreszt, hogy "Ne legyél hülye. Rám számíthatsz."

neked is!

Muszáj valahogyan kiadni magamból mert nem birom. Lehet nem lesz egy túl szinvonalas bejegyzés.

Egyszerűen csak kurva nehéz kimosni az agyamból azt az előző 3 évet. Egy fél órája késeket döfködök magamba, azt nézem vissza mit nem okoskodtunk egymásnak össze és vissza. Volt egy jópár olyan ahol hangosan felnevettem. Kicsit olyan hatást kelthet mintha egy volt pasiról van szó, de nem. Egy olyan barátról van inkább szó akivel sülve főve együtt jársz kelsz, minden lépésed mivoltját ismeri. Tudja mit miért mondasz, és nem tudsz neki hazudni, mert egyszerűen annyira ismer hogy rájön. Kurva nehéz elszakadni tőle, de nagyon igyekszem. Nem akarok leragadni nála, mert van ennél feljebb is. Ekkorát még szerintem nem csalódtam mint ma. Valami hangosan eltört bennem, de nem tudok sirni, csak szimplán fáj. Az meg a pláne, hogy nem veszi észre magát, hogy mi a faszt csinál. De erősebb vagyok!

Születésnapomra másképp

19 éves leszek én
nem meglepő e költemény
nesze
nekem.

Egy kis szöveg mellyel meglepem
egyre öregedő fejem
egye
fene.

Ünneplem a napot
mikor a világ kincset kapott
nagyon
nagyon.

Nagyképű nem vagyok
csak élek míg nem halok
igaz
de pimasz.

Iszom, de csak egy keveset
hogy elveszítsem fejemet
öröm
a söröm.

Egy évben egyszer van csak
a várva várt születésnap
Isten
éltessen!

Egy picsa naplója

Soha senki ne vegyen repedező hatású körömlakkot. Nem csak a hatás olyan, konkrétan az egész úgy ahogy van felpöndörödik és darabjaira hullik. 3 órán keresztül próbáltam értelmesen kikenni a karmaimat, de mikor negyedszerre is lepattogzott elszakadt a pohár. A legnagyobb gond az volt, hogy annyi ideig igyekeztem, elfogyott a körömlakklemosóm, a boltot pedig természetesen a záráskor értem el. Így hát isten áldja az éjjel-nappalikat amik mindig tárt karokkal és tele bukszával várnak. :)

csak mese

Mi lenne velünk, ha nem tudnánk hogy az összes állat, és majdnem minden tárgy tud beszélni. Az oroszlánok képesek békésen együtt élni és felnőni egy varacskos disznóval és egy szurikátával. Nem szükséges neki az élő hús, beéri egy hatalmas szikla alatt található ezerféle bogárral is. Már azt is tudjuk, hogy egy dalmata képes 100 + 1 kutya világra hozatalára is. Ezek a kutyák persze semmiféle feltűnés nélkül el tudnak tűnni. Az ember képes majmokkal beszélgetni, az sem jelent gondot, hogy az ő közegükben nőjön fel. Még a gorillák sem támadnak rá. A különböző játékfigurák mozognak beszélnek, és még ki tudja mi mást csinálnak, amíg nem vagy a szobában. Az biztos, hogy bármit megtennének azért, hogy ne dobd ki őket, vagy ne kerüljenek gyűjtők kezei közé. Egy lány, akit még nem nevezhetünk nőnek képes felfejlődni a férfiak fizikai szintjére, sőt egy egész dinasztiát is meg tud menteni. Igenis létezik a 3 kívánságot teljesítő jóakaró, van repülő szőnyeg, és csodák is. Az ember képes szörnnyé változni. Miniatűr tündérek is vannak, csak kisebbek a porszemeknél, ezért nem láthatjuk őket. Azt is megtanultuk, hogy egy nő képes több férfival (akár 7-tel!!) együtt élni, és hogy egy csók akár még a halottat is feltámasztja. Tudjuk, hogy nem szabad hazudnunk, mert az orrunk akár a háromszorosára is megnyúlhat. Egy öregember, csak úgy a semmiből, képes többszáz héliumos lufit szerezni, ami a kertes házát a földből is kitépi, ráadásul több napot utazni a felhők között.

Összességében, megtanultuk, hogy soha de soha nem szabad feladni, a végén úgyis minden jóra fordul. Vagy csak egy fokkal jobbra. Aki pedig nem tudja miről beszélek, az csak félember. :)

te hova mész tovább tanulni?

Talán ez az éppen aktuális legtöbbet hallott kérdés. A válaszom elég egyszerű. SEHOVA.
Soha nem voltak terveim a felsőoktatással kapcsolatban, de valahogy a középiskolás évek alatt azért egy picit beágyazódott a fejembe a gondolat. Nem volt semmilyen konkrét elképzelésem, hogy mit szeretnék csinálni. Persze kisebb tippek, ötletek voltak de valahogy mindről lemondtam. Egészen tavaly áprilisig tartott ez a kis elképzelés. Mivel Diáék kimentek, és csak pozitiv dolgokat meséltek az ottani emberekről, árakról, munkahelyekről és szokásokról, szoba került, és elgondolkoztam rajta hogy nekem is meg kéne próbálnom. Lehetőségnek az is felmerült, hogy továbbtanulás után mennék ki Angliába, szerencsét próbálni. Ennek a szines történetnek (a továbbtanulásos részének) idén januárban a kormány adott egy fejlövést. Kizárt dolog, hogy az itt tanult idő után, még legalább ugyanannyi időt dolgozzak. Ha fel is vennének államilag támogatottra, esélytelen hogy tudjam tartani az előírt átlagot (hála az ott tanító tanároknak), így simán át tennének a fizetős részre, ahonnan természetesen nincs visszaút. Ezek után ha fizetnem kellene, akkor félévenként legkevesebb 300 ezer forintot. Igen, tényleg jó lett volna, büszkévé tenni a szülőket, de ilyen körülmények között biztos nem tanulok tovább. Irány külföld...

107

BARÁTOK. Tudom már jópárszor vesézgettem a témát, de most mégis más, most nem a csalódottság vezérelt ahhoz hogy képernyőre vessem a gondolatomat. Mindig az bosszantott, hogy mennyire nem lehet számítani bizonyos emberekre, akiket túlságosan közel engedtem magamhoz. Mióta megfordult az agyam fogaskereke (ami köszönhető annak is hogy a körülöttem lévő emberek is megváltoztak), szerencsére ritkultak az ehhez hasonló gondjaim...
Ha valamit mondanom kéne, hogy mit tanultam iskolás éveim alatt, elsők között sorolnám, hogy hasonlatokkal sokkal jobban az ember tudtára lehet adni bizonyos dolgokat. Igen, ez még mindig a barátokhoz kapcsolódik. Zuhanyzás közben fogant meg a fejemben, hogy egy focicsapathoz tudnám leginkább hasonlítani a baráti kört. Van egy bizonyos keret, ami néha több néha pedig kevesebb, az emberek jönnek és mennek egyaránt. Persze mindig vannak akik kitartanak és hűek maradnak, de az ilyen nagyon ritka kincs. Akadnak olyanok, akik a kispadon töltött idő miatt, a feledés homályába merülnek, de egy szép napon még az ő fényük is felragyog.

Lykke Li - I Follow Rivers (The Magician Remix)

BÁR AZ ELŐZŐ SOROKHOZ ABSZOLÚT NEM KAPCSOLÓDIK, ez igazából a mai alkonyat maraton kezdésének a termése. De még mielőtt belekezdek, tisztázom, hogy semmiféle beteges függőséget nem érzek a vámpírok iránt. Csak egy szimpla felvetés...
Hogyha vámpír lennék, milyen különleges képességet szeretnék magamnak, melyik vonzana a legjobban, minek tudnám a legtöbb hasznát venni. Szóba jöhet a gondolatolvasás, a jövő meglátása, emberek feledésre bírása, vagy bármi ami lehetetlen a valóságban. Az halhatatlanságot, gyorsaságot és erőt, nem írom a lehetőségek listájára, azok természetesen adottak. Ha választhatnék melyik lenne a jobb. A gondolatolvasás sok helyzetben előnyös lehet, segíthet megérteni bizonyos dolgokat, vagy megismerni mások szemszögét. De ha a másik oldalról nézem akkor a helyzet barátságtalanabbá válna. Nem tudom, szeretnék-e mindig szembenézni a csúf igazsággal. Második opciónak ott van a jövő meglátása. Semmiképpen. Van ami pont attól lesz jó, hogy nem is számítasz rá. Mondjuk ezt is sokféle szemszögből lehet nézni. Abban teljesen biztos vagyok, hogy a pontos jövőt nem szeretném tudni. Hát ezeket végiggondolva a győztes a barátok feledésre bírása. Akadna bőven olyan történet az életemben, amit kitörölnék mások emlékezetéből. Kínos szituációk mindenkinél akadnak bőven. Persze ha tehetném mind kellene, a halhatatlanságról pedig szívesen lemondanék. Egyszer mindennek véget kell érnie.

blog akkor és most

Emlékszem mikor kisebb koromban körülbelül 8-9 évesen mérföldkőhöz jutott csöppnyi életem, és úgy határoztam hogy elkezdek blogolni. Persze az alapötlet nem a saját fejemben született meg, hanem a tipikus amerikai filmek által, amiket abban a korban bámultam. Mindig irigyeltem őket, hogy saját naplójuk van, mennyire izgalmas ahogy írnak a körülöttük lévő dolgokról. Most is átérzem azt amit akkor éreztem. A sokszínűségről (itt nem a napraforgó emberekre gondolok), a rengeteg élményről ami velük történt, a hatalmas problémáikról és a többiről. Felbátorodva tehát a "példát mutató" filmeken, én is belekezdtem egy saját kötet megformálásába. Viszonylag elég hamar rájöttem arra, hogy a saját problémáim és gondolataim, közel sem annyira izgalmasak mint ahogy azt előzőleg képzeltem. Pedig egy darabig tényleg szorgalmasan írtam minden nap, hogy mik történtek az iskolában, milyen zenét hallgattam éppen aznap, vagy hogy kit utáltam meg egy teljes órára. Évekkel később mikor a kezembe akadt, csak a fejemet fogtam. Nem tudtam eldönteni hogy sírjak inkább vagy nevessek. Érdekes, hogy most újra írok, bár nem a filmek indíttatásából, sokkal inkább saját célokból. Az is érdekes, hogy már nem papírra vetem a betüket, hanem a billentyűzetet nyomkodom... változnak az idők :)

a legjobb ötletek éjjel születnek

Gyötörtem magamat, vártam hogy kipattanjon az isteni szikra, legyen miről írnom, pedig nem szabadna. Szerintem az már alapból rossz hozzáállás ha valaki úgy ül le blogolni, hogy nincs konkrét elképzelése, csak hogy legyen valami amit letud pötyögni. Vártam és vártam, és tegnap este (ami tulajdonképpen ma hajnalban volt) elgondolkoztam egy érdekes dolgon. Kitérve, nem tudom hogy van ez másoknál, de a nagy gondolataim, elmélkedéseim az életről, valahogy mindig az esti alvás előtt találnak meg. Tehát a történet a megszokott, kikapcsolom a tévét, megkeresem a megfelelő pozíciót, megigazítom a párnácskámat, a takaró segítségével beállítom a megfelelő hőmérsékletet, aztán álomra csukom a szemeimet... Valójában egy sorozat által merült fel bennem. A feladat a következő : egy hét alatt, 10 embernek kell mondani hogy szeretlek. Ez lenne az eredeti teendő, na már most én ezt egy picit felturbóztam, vagyis inkább megnehezítettem. Csak olyan embernek mondhatod aki iránt őszintén így érzel. És most nem a felületesség a cél, hanem hogy tényleg elgondolkozz azon, hogy hány olyan embert tudsz fejben felsorakoztatni, akik kiérdemlik ezt a címet. Ezen gondolkoztam, de szerintem aki ezt elolvassa, annak is átfog futni a fején.
Egy más tészta. Úgy látszik manapság a saját magammal való áttörések elég aktuálisak... Egy elég rossz szokásomról remélhetőleg le tudom magamat szoktatni. Ösztönösen próbálok emberekben jó benyomást kelteni, vagy jobb benyomást kelteni, esetleg egy régi hibát elmosni. Kedvében járok, sok olyan dolgot teszek, amit nem kellett volna. Tegnap kicsit besokalltam a folytonos tűréstől, hogy mindent elnézek mindenkinek, de igazából csak a beszólogatásokat kapom. Nem fogok megváltozni mások kedvéért. Nyilván fogok alkalmazkodni, de nem olyan mértékben ahogy sokszor sikerült.

Ma is érdemes volt lefeküdni aludni, remélem holnap is az lesz :)

challenge accepted!

Visszaolvasgattam, egy-két bejegyzést erről a blogról, és 2 dologra jutottam.

1. Túl vagyok a 100. bejegyzésemen (!!)
2. Semmiféle egoizmus nem szól belőlem... De igenis fejlődtem ebben a "kis" időben.

Az év első hete lezajlott, pizzával, sorozattal, tanulással, pihenéssel tömve. Biztosra állíthatom, hogy túl vagyok az idei év eddigi legnagyobb pánikján. Próbálom magamnak szebbé tenni ezt az évet, bár nincs túl sok panaszkodni valóm (ha visszagondolok a tavalyira) a csalódásoktól eltekintve. Nagy céljaim vannak, mondjuk van pár amiről még én sem tudok.Ezek közül egyik az, hogy minél több mindent írjak le, abból ami történik, vagy abból ami kipattan az elmémből. Ezzel kapcsolatosan van még egy jóval nagyobb dolog is, ami egy esti csevejből indult ki, de azt egyenlőre nem írom le. Remélem nem egy halott ötlet. Sok mindent szeretnél megvalósítani, hogy jobb embernek érezzem magam. Mindenki valamilyen küldetéssel érkezik a világra, hogy valamit véghezvigyen/teljesítsen. Hiszem hogy nekem is van egy ilyen feladatom. Egy emberéletet már megmentettem.

A BOLYGÓ KAPITÁNYA voltam. Szevasztok! :)

egy sittes naplója

A mai napomat leginkább egy börtönbe zárt rabéhoz tudnám hasonlítani.

A sötét kis lyukban ülök, miközben újra és újra számolgatom a rácsokat az emeletes ágyon. A cellatársam felüléseket végez, patakokban folyik róla a verejték, ráadásul kezd bűzleni. Odasétálok a rácsokhoz, hogy megnézzem ki mivel üti el a végtelennek tűnő idejét. Vannak akik ujjukat húzzák végig a rácsokon, de olyanok is akadnak aki olvasnak. Az őrök szemlátomást munkájukat unva fel-alá járkálnak a szűk folyosókon. Hatalmas az öröm tehát, mikor kiengednek minket az udvarra "játszani". A szabadságérzetem bár nem az igazi (hogy is lehetne), de ilyenkor legalább picit közelebb vagyok hozzá. Csak egyszerűen jó érzés, mikor nem a közös lyukba zárt cellatársam csíkos rabruháját és savanyú képét kell bámulnom. Persze én sem vagyok túlságosan jókedvű, hiszen 3 és fél éve már hogy itt vagyok, azért tegyük hozzá, a tudat hogy már csak fél év van hátra felvillanyoz. Megbántam amit tettem, és sajnálom hogy miattam halt meg az a 3 ember...
De legalább mikor egy nap egyszer kiszabadulok a kalitkánkból és másokkal lehetek, olyan emberekkel, akik a szívemhez nőttek ( bármit is tettek) ez idő alatt... hát igen. Attól jobb lesz a napom.

végig mosolyogtam

KERESLEK!

"A lányoknak rá kéne jönniük:
Minket fiúkat nem zavar, ha más srácokkal
beszélgettek. Nem érdekel, hogy vannak fiú
barátaitok. De amikor mellettünk ültök, és
valami srác betoppan, és ti a nyakába ugrotok
anélkül, hogy bemutatnátok minket az igenis
zavar. Az sem segít hogyha beszéltek vele 10
percet anélkül a felismerés nélkül hogy mi
igenis ott vagyunk még.
Nem érdekel minket hogyha az a srác hív v ír
nektek, de hajnali kettőkor kicsit
aggodalmat kelt ez bennünk. Szerintem
semmi sem olyan fontos hogy hajnali 2kor kell
rá keríteni és nem várhat reggelig.
Ráadásul amikor azt mondjuk h szép,
lenyűgöző,csinos, aranyos és ámulatba ejtő
vagy akkor azt mi tényleg úgy is értjük.
És ne mondjátok nekünk hogy tévedünk. Mi
nem próbálunk meggyőzni titeket.
A legszexisebb dolog egy lányban a
magabiztosság. Igen idézhetsz engem. Ne
legyetek kiakadva azon hogy nyitva tartjuk
előttetek az ajtót, inkább élvezzétek az előnyét
annak milyen hangulatban vagyok. Hagyjátok
hogy fizessünk nektek valamit, ne érezzétek
magatokat zavarban mert mi ezt jó
szándékból csináljuk és elvárt. Mosolyogjatok
és mondjátok köszönöm. Pusziljatok meg
mikor senki sem figyel, de ha akkor pusziltok
meg mikor valaki láthat,akkor mi még jobban
le leszünk nyűgözve. Nekünk nem kell
puccosan felöltöznöd. Ha kijössz velünk nem
kell a legrövidebb szoknyád felvenned és nem
kell kilométeres sminket magadra raknod. Mi
saját magadért szeretünk téged, nem pedig
azért amilyen tudsz lenni. Őszintén szerintem
egy lány a pizsijében a legszebb, vagy
boxeremben és a pólómban, nem pedig
kicicomázva. Nem kell mindent véresen
komolyan venni amit mondunk, a szarkazmus
szép dolog, lássátok meg benne a szépséget.
Ne legyetek kiakadva mindenért. Ne
használjátok a magazinokat és a médiát, úgy
mintha a Bibliátok lenne. Ne mondjátok
előttünk milyen jó faszi Chris Brown, Brad Pitt
vagy Jesse McCartney, mert kicsit sem izgat
minket, amúgy is erre vannak a barátnőitek.
Bármi is történt a „jóképű” szóval, igazából
nagyon örülnék ha a hé bébi, szexiboy, kan
helyett a hé jóképű srác kifejezéssel
köszöntenétek. A másik oldalról nézve én se
így köszöntelek titeket. Lányok nem tudom
elégszer hangsúlyozni, ha van egy srác aki
nem bánik jól veletek, ne várjátok meg hogy
megváltozzon! Hadd sajnálkozzon majd a férfi
populáció söpredéke és keressetek valaki
olyant, aki úgy bánik veletek ahogy ti azt
szeretnétek és akkor is megmosolyogtat ha ti
a legszomorúbbak vagytok. Olyasvalakit aki
értékeli azt hogy milyen kedvetek van.
Olyasvalakit aki akkor is törődik veletek, ha
hibát követtek el.Olyasvalakit aki akkor is
szeret ha megbántjátok. Olyasvalakit aki
abbahagyja azt amit csinál hogy a szemetekbe
nézzen, és azt mondja szeretlek, és valójában
úgy gondolja. Adjatok a kedves srácoknak egy
esélyt! A fiúk kirakják ezeket ha beleegyeztek
és ti lányok is kirakhatjátok ha úgy
gondoljátok hogy aranyos. Az élet túl rövid
ahhoz hogy mindenen szomorkodjunk ami az
utunkba kerül, és szagoljunk bele a rozsába,
mert nem lesz rá még egy lehetőségünk, tehát
ne pocsékold az idődet, ragadd meg a
lehetőségeket, mert mindig van több rózsa
amiben illatozhatsz."

Tiszta lap, és a célvonal

Naív voltam. Lehet nem ez a legjobb kifejezés rá... 3 + fél év után jöttem rá kivel is van dolgom valójában. Pedig azelőtt sokan szembe állitottak a tényekkel amiken keresztül néztem. Nem bánom igazán ( csak picit) hogy most jöttem rá, hiszen azért voltak jó pillanataink. De én végeztem.

Az önmarcangolás után -ezzel a témával kapcsolatban ugrott be- mikor 4 éve nekiláttam a blogiráshoz sokat gondolkoztam hogy adjak-e állnevet a történetek hőseinek avagy sem. Hát ez itt ott mindenhol másképp alakult. Már ez is négy éve. A 15-ből hirtelen elértem a 19. célvonalához. Pár nap és betöltöm. Repül az idő.

És természetesen BUEK ;)