kincsesláda

Másfél hete, hogy töretlenül fájdalom,

 Kínzó sebek útvesztőjét hordom lábamon.

 Lecsengő tüzet próbálja, szüzek prózája, kereszt

 Szakadatlan, 

Marad mozdulatlan a paplan.

 Fejemben furcsa dallam, nevetve súgja halkan, 

Elválaszthat erdő, mező minden úgy lesz majd, mint hajdan. 

Hiányzó alkatrész, vagy ettől az alkat kész, 

Figyelem, hogy honnan jöttél, ügyelném, hogy hová mész.

 Már másfél nap is sok tőled távol, 

Csodának látlak én téged, azért hiányzol.

 Azok vagyunk egymásnak, mint völgy a hegynek, 

Nélküled, mint partra vetett cseppje messzi tengernek.

 Félgőzzel félig megyek, addig fogom kezed, 

Hagyd, ha bolond leszek, csak had legyek veled. 

Lehetnék bástyád, vagy hömpölygő büszke ár,

 Őrzője kecses lépteidnek, mi szürkeségből fénnyé vált!

 Ez az a fajta dalszöveg, amit muszáj lejegyeznem, nehogy a feledés homályába merüljön. Nem is erőlködöm, nem találok rá szavakat. Lentebb a teljes dal  is meglelhető...

 Holnap megpróbálom picit összeszedni magamat és belemerülök a blogolásba. Legalább már tervben van! :)